Novemberben több izgalmas kulturális programot is kínál a Szépművészeti múzeum. A "Szépműhely mindenkinek!" keretében a Holland Gyűjtemény képeivel ismerkedhetnek meg játékos formában, továbbá a "Fény az éjszakában" című tárlatvezetés kifejezetten látássérülteknek szól.
Hirdetmények
Friss akcióink!
Ismét új termékekkel bővült a Láthatár bolt kínálata, továbbá őszi akcióink keretein belül kedvező áron minőségi termékekkel térhet haza. Válogasson kedvére, nagy szeretettel látjuk boltunkban minden kedden, szerdán és csütörtökön 9:00 és 17:00 óra között!
Zenészek figyelem!
A Hermina Kulturális Napok keretében rendezzük meg zenei találkozónkat 2014. november 16-án, 10 órai kezdettel a Vakok Iskolája Nádor termében. Szerezzünk együtt egymásnak örömöt a közös muzsikálással, énekléssel. Várjuk mindazok jelentkezését, akik szívesen lennének ennek a zenei ünnepnek résztvevői, alkotói.
Újabb sikeres látássérült
Az ACDC program következő „Sikeres látássérültek” rendezvényének vendége Makádi Zsófia , aki pszichológusként avat be minket karriertörténetébe.
“Madách 150”
A VGYHE keretében működő Horizont Kultúrcsoport műveltségi vetélkedőt szervez 2014 november 8-án 10 órai kezdettel a szövetség Hermina Termében (1146 Budapest Hermina út 47).
Versíró verseny
A VGYHE keretén belül működő Horizont Kultúrcsoport versíró versenyt hirdet a szeretet jegyében.
Jogsegélyszolgálat az MVGYOSZ-ben
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége továbbra is működteti jogsegélyszolgálatát, mely az általános ügykörökön kívül kiterjed az antidiszkriminációs ügyekre is.
Indul a Mentorszülő Klub a Cserf-S-ben
November elején elindul a VGYKE mentorszülő klubja. A találkozók havi rendszerességgel lesznek megszervezve a CSERF-S irodában a Hermina út 57 szám alatt.
Láthatatlan humor pályázat
Úgy véled, hogy írói vénával áldott meg a sors? A barátaidat is sikerült már megnevettetned? Ha szívesen mesélsz magadról, az életedről, élményeidről, s mindezt a humor köntösébe bújtatva, ez a pályázat Neked szól!
Megnyitóra készül a VGYKE
A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete szeretettel meghívja Önöket a VGYKE által kezdeményezett és az Önök hathatós segítségével, a Fehér bot napja alkalmából induló új szolgáltatásunk, a „Frissítő és Gyógymasszázs Szolgáltatás” megnyitójára.
Összefogás a jobb életért
RehabCritical Mass! Esélyegyenlőség, Akadálymentesség, Szolidaritás, Összefogás.
VONULJ VELÜNK!
Meghívó az MVGYOSZ Fehér bot napi rendezvényére
Szeretettel meghívjuk Önt a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének 2014. október 15-én, 10:00 órától kezdődő Nemzetközi Fehérbot napi rendezvényére az MVGYOSZ székházába.
Magazinok látássérülteknek
A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete 2015-ben egyes kiadványokat akadálymentes formátumban jelentet meg.
Nagybetűs naptár változatlan áron
Idén is rendelhető a nagybetűs asztali naptár, melyet a Leporello papírszaküzlet támogatásának köszönhetően a látássérültek a tavalyi árhoz képest változatlan áron tudnak megvásárolni.
Felmérés készül az utasok jogairól
Az Európai Fogyatékosügyi Fórum (EDF) információt kér érdekképviseleti tevékenységéhez, melyet a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) közreműködésével gyűjtünk össze és juttatunk el.
Zorán koncert a BULÁKE-vel
Zorán a Fehér bot világnapja alkalmából koncertkörútjába iktatta Budaörsöt, melynek sportcsarnokában - karitatív jelleggel, tiszteletdíjra igényt nem tartva - 2014. október 25-én fog fellépni. A rendezvény teljes bevétele a buda-környéki látássérülteket segítő BULÁKE egyesület tevékenységét fogja támogatni.
Jótékonysági koncert Cegléden
A Cegléd és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete szeretettel meghívja Önt és kedves családját a Fehér Bot Napja alkalmából megrendezésre kerülő jótékonysági koncertre.
Kérdőív a látássérült pályázatírók és figyelők részére
A nevem Czikoráné Szabó Éva, a Szent Gergely Népfőiskola két féléves, Minősített pályázatíró, figyelő képzésében veszek részt. Szakdolgozatom témája a látássérültek lehetőségei a pályázatírás, figyelés
területén. A segítségét szeretném kérni szakdolgozatom elkészítéséhez az alábbi kérdőív kitöltésével.
Tájékoztató kiadvány szociális ellátásokról és a speciális jogokról
A szociális szolgáltatásokról és a szakosodott ellátásokról szóló füzetet adott ki az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ. A kiadvány ismerteti a szociális intézmények feladatait, az általános és speciális ellátotti jogokat, s hogy mikor érdemes az ellátottjogi képviselőhöz fordulni.
Törj karriered csúcsára!
ACDC programunk segít Neked benne, olyan vendégek meghívásával, akik már elérték a sikert és karrierjük csúcsát, így adva neked inspirációt.
Pályázati felhívás!
A Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványa együttműködve a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületével, ebben az évben is pályázatot hirdet általános, közép, vagy felsőfokú tanulmányaikat folytató látássérült diákok részére.
Akciók és újdonságok!
Ezen a héten is kedvére válogathat a Láthatár bolt legújabb és használt, ám jó állapotban lévő akciós termékeiből. Vércukormérő, gyógyszertároló, tapintható ébresztő óra, csak néhány eszköz azok közül, amelyek könnyebbséget hozhatnak a mindennapi rutinba.
Ez HAT!
Az Otthon Segítünk Alapítvánnyal fogyatékos gyermeket nevelő szülőknek szeretnének önismereti tréninget indítani, amely elsődleges fókusza a vállalkozóvá váláshoz, illetve a távmunka végzéshez szükséges készségek fejlesztése és az ehhez kapcsolódó ismeretek átadása.
Siker a köbön – de mégis hogyan?
Korábbi hírlevelünkben már említettük, hogy ACDC programunk keretében olyan vendégek meghívását tervezzük, akik sikeres életútjukkal és karrierjükkel inspirációt nyújthatnak a diplomás látássérültek számára. Végre eljött az idő, íme, az első rendezvényünk!
Lámpásaink programajánlatai
Kedves közösségi tagunk! Szeretettel meghívjuk Önt és kedves kísérőjét a szeptemberben megrendezésre kerülő programjainkra.
Magyar Dal Napja
Ha nagyszabású rendezvényekről beszélünk, akkor méltán kerül élvonalba hazánk egy igen kedveltté váló őszi eseménye, a hazai zene egyik legvártabb ünnepe, a Magyar Dal Napja. Idén 2014. 09. 14-én kerül sor az eseményre.
Boltunk legfrissebb hírei
Kedves Vásárlóink! Segédeszköz boltunkban egyes termékeink most 15%-os árengedménnyel kaphatóak.
A VGYKE Braille tanfolyama
A Braille tanfolyammal Egyesületünk azoknak kíván segítséget nyújtani, akik a Braille írás-olvasást szeretnék megtanulni. A foglalkozások egyéni, illetve kiscsoportos formában történnek, látássérült és látó érdeklődőknek egyaránt.
Meghívó a ceglédi egészségnapra
Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2014. szeptember 18-án, csütörtökön 9 órai kezdettel tartandó klubnapunkra, mely egyben egészségnapi rendezvény is.
Gépjármű szerzési támogatás
2011 júliusától jelentősen átalakult a súlyosan mozgáskorlátozott emberek gépjármű szerzési és átalakítási támogatása. A súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendeletben szabályozott személygépkocsi szerzési -és átalakítási támogatás célja, hogy minél hatékonyabban, minél több fogyatékos ember önálló életvitelét, munkavállalását, képzését, azaz társadalmi integrációját segítse elő.
A Láthatár bolt hírei
Kedves Vásárlóink! Nyár végi termékajánlatunkat és akcióinkat szeretnénk a figyelmükbe ajánlani.
Felmérés a látássérültek vásárlási szokásairól
Egyetemi hallgatóként a kutatási témámhoz keresek, olyan gyermektelen és saját keresettel rendelkező, születésétől kezdve vak vagy születésétől kezdve gyengénlátó személyeket, akik segítségképpen szívesen részt vennének egy fókuszcsoportos interjúban.
Álláslehetőség!
A Budapest Taxi Kft a Mozgássérültek Budapesti Egyesületével együttműködve kíván ügyfélszolgálatán mozgáskorlátozott kollégákat alkalmazni.
Fények vakondja IV. irodalmi pályázat
Irodalmi pályázatot hirdet a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete amatőr írók részére. Itt a lehetőség, hogy írásos emléket állítsanak egy fontos napnak, mely emléket a humor vidámít, az irónia díszít. Határidő: szeptember 22.
Meghívó
A HÖOK Közhasznú Nonprofit Kft. szeretettel meghívja Önt a Fogyatékkal élő friss diplomások munkaerő-piaci integrációját vizsgáló kutatás fókuszcsoportos beszélgetésére, amelyet a TÁMOP-4.1.3-11/1-2011-0001 "Felsőoktatási szolgáltatások rendszerszintű fejlesztése" második ütemének keretén belül valósítanak meg.
Jubileumi Braille-olvasásverseny
A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete idén már tizedik alkalommal szervez Nyíregyházán országos Braille-olvasásversenyt. A verseny időpontja: 2014. szeptember 19-20.
Szüreti buli
Kedves Klubtársunk! Sok szeretettel meghívunk Téged, valamint kísérődet, hozzátartozódat a szeptember 3-án szerdán, 15 órai kezdettel megrendezésre kerülő klubdélutánunkra.
Karrier, kitartás, kiteljesedés?
Igenis létezik! Ha Te is egy olyan munkáról álmodozol, amiben látássérült diplomásként a számodra legmegfelelőbb munkakörben teljesedhetsz ki, tanulj a „legjobbaktól”!
Akadálymentes kiadványok
A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete 2015-ben az alábbi kiadványokat jelenteti meg akadálymentes formátumokban.
Hungarikum Fesztivál Zuglóban
Jöjjön és kapcsolódjon ki augusztus 16-19 között a megújult Bosnyák téren! Az I. Zuglói Hungarikum Fesztivál színes programkavalkáddal várja az érdeklődőket. A programok ingyenesek!
“Mindent a kéznek… semmit a szemnek…” Meghívó
"Vakon szeretni" címmel időszaki kiállítás nyílik a Halásztelek Galériában az Egyenlő Bánásmódról és az Esélyegyenlőség Elmozdításáról szóló helyi program keretén belül.
Pályázat: „Esélyt adni – esélyt kapni”
A Türr István Képző és Kutató Intézet az esélyegyenlőség jegyében pályázatot hirdet „Esélyt adni – esélyt kapni” címmel.
Nagybetűs naptár változatlan áron
Idén is rendelhető a nagybetűs asztali naptár, melyet a Leporello papírszaküzlet támogatásának köszönhetően a látássérültek a tavalyi árhoz képest változatlan áron tudnak megvásárolni.
Gyógymasszőröket keresünk!
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) Ligetszépe Masszázs Központ néven új szolgáltatást indít.
Segítő vásárlás
A Segítő Vásárlás védjegyes termékek is ott lesznek a Művészetek Völgye fesztiválon! Standjaink már állnak Kapolcson, a Malomsziget közelében, az Ancsesz Udvarban (Petőfi utca 19/a).
Hajókirándulásra augusztusban
Szentendrei hajókirándulást terveznek a XIII. kerületi Közösség Lámpásai és Zugló Önkormányzata. Augusztus 8-án, a Battyhányi téren kerül sor a szabadidős programra, melyre nagy szeretettel várják az érdeklődők jelentkezését.
Ceglédi felhívás
Újabb lehetőség nyílik a Látássérült érdeklődők és kísérőik számára, hiszen csak 1000 forint lesz a belépő a Fővárosi Nagycirkuszba 2014. július 31-én.
Fotópályázati felhívás!
A Mozdulj! Közhasznú Egyesület fotópályázatot hirdet családoknak, baráti társaságoknak, egyesületeknek, mindenkinek, akinek fontos az integráció kérdése.
Álláskeresési tréning
Csákvári Éva a NYITOK program keretén belül ingyenes álláskeresési tréninget tart az érdeklődő LÁSS tagoknak.