Hírek

A képen egy iskolai tantermi tábla látható

Gimnázium indul látássérülteknek!

A Hajdú-Bihar Megyei Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium az országban egyedülálló gimnáziumi képzést indít látássérült tanulók számára a következő tanévtől kezdve, ahová az ország egész területéről fogad jelentkezőket.

A képen Fodor Ágnes, Kiss Márta és Tanai Csaba látható

Fehérbot-napja Zuglóban

Zuglóban is megrendezésre került a fehérbot-napi gálaest, sok színvonalas műsorszámmal.

a képen egy csésze kávé látható őszi hangulatban

Klubnap lesz Kőbányán

A kőbányai Lámpás Klubon kitelepülő ügyfélszolgálat érkezik majd a kerületi látássérültekhez.

A képen a tagok az asztal körül ülnek

Klubnap Szentendrén

Ha október, akkor egy újabb klubnap Szentendrén. Ismerős hely, ismerős arcok és sok-sok finomság egy kellemes péntek délután.

A képen a segédeszközöket árusító Láthatár bolt plakátja látható

Friss híreink a Láthatár bolt polcairól

Minden kedves vásárlót és érdeklődőt sok szeretettel várunk boltunkba, ahol kedvére mazsolázhat termékeink színes palettájából.

A képen az Egyesület elnöke köszönti a kőbányai klubtagokat

Új kerületben indult útjára a Lámpás Klub

Ünnepélyes keretek között alakult meg Budapest X. kerületében a helyi Lámpás Klub.

A képen egy bögre tea látható őszi faleveleken

Novemberi klubnap a III. kerületben

Novemberi klubnapunkon az Ügyfélszolgálatunk és a segédeszközboltunk lesznek a vendégeink.

Esküvőm egy felejthetetlen pillanata…

Ez év márciusában, egy kedves barátnőm, Németh Orsi születésnapja alkalmából egy róla készült - igazán különleges - fotót narráltam ajándék gyanánt. A kép az esküvőmön készült, úgyhogy számomra is nagyon szép emlék. Most Orsi engedélyével, az oldal olvasóival is megosztom ezt a csodás pillanatot.

A képen a klubnap egy pillanata látható, ahol a klubtagok egy asztal körül ülnek

Ügyfélszolgálat és masszázs a novemberi rákosmenti klubon

Bemutató masszázs és kitelepülő ügyfélszolgálat várja a tagokat a Rákosmentén működő Lámpás Klub.

a képen a lámpás molinó látható

Érzékenyítésen jártunk Rákosmentén

Szeptemberben a rákosmenti lámpások a kerületi egészségnapon tartottak programot a helyieknek.

A képen egy emberi fej látható, számtalan emléket szimbolizáló mozaik-darabbal a fejében

Meghívás Újbudára

Az év utolsó előtti klubnapja lesz Újbudán, ahol a közös pénz felhasználásáról is végleges döntés születik.

A képen az 56A villamos látható a Gárdonyi téri megállóban

Futárfelmérés VII.

A sorozat ezen része a budai fonódó villamosvonal még eddig meg nem vizsgált részével foglalkozik.

A Hold sápadt-szürke kráteres arcát látjuk a sötét égen. Előtte két kéz árnyéka, az összeillesztett ujjak egy szívet formáznak.

Kulisszatitokzatos klub Újpesten

Ismét egy izgalmas klubdélutánra invitálunk minden kedves érdeklődőt a narráció témakörében. Ezúttal Újpestre visszük el ezt az alapvetően nagyon személyes és "kulisszatitokzatos" előadást.

a képen: Dr. Kiss János látható előadás közben

Októberi klubnap Dr. Kiss Jánossal, híres vakokkal és őszi versekkel

Októberi klubnapunkon Dr. Kiss János volt a vendégünk, aki a bélrendszer betegségeiről tartott előadást. Rengeteg hasznos információhoz jutottunk, de most a súlyosabbakat emelném ki.

A képen a könyv szerzője, Gy Dobos Mariann látható, amint a könyvéről beszél

Gy. Dobos Mariann beszéde az Egyesületünket bemutató könyvről

Az elmúlt héten jelent meg Gy. Dobos Mariann könyve az Egyesületünkről. Az akkor elmondott beszédét, melyben a könyv megalkotásának a történetébe avatta be a hallgatóságot, most a honlapunk olvasói is megismerhetik.

A képen: színpaodon sorakoznak jelmezben a szereplők

Színházban voltunk

A harmadik kerületi és a szentendrei klubtagok színházban jártak.

A képen a metróállomás látható, egy elhaladó és ezért elmosódott metróval

“Az ezrelékek lázadása”

November 3-án lezárják a hármas metrót, hogy megkezdjék a metróvonal északi szakaszának felújítását. Az "Önállóan lakni- közösségben élni"-csoport tiltakozását fejezi ki az akadálymentesítés hiányával kapcsolatban, így "beszélgetés a metrófelújításról" címen szervezi meg következő eseményét, amelyre mindenkit tárt karokkal várnak.

Az emlékezés napja…

A halottak napja keresztény ünnep az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért. A katolikusok november 2-án tartják, ez a Mindenszentek november 1-i főünnepét követő ünnepnap. Ezen a napon sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére, és felkeresik a temetőkben hozzátartozóik sírját. Magyarországon a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából – általános, felekezetektől független – az elhunytakról való megemlékezés napjává.

A képen a 16 kerületi önkormányzat előtti park látható

Lobog a lámpás a XVI. kerületben is

Nagy örömmel tudatjuk, hogy ismét egy új kerületben indult el a Lámpás Klub szervezése. Hamarosan a XVI. kerületben is lesz klubnap.

Gattaca – narrált filmrészlet (valami, amire büszke vagyok)

Egy népszerű sci-fi, a Gattaca című film első néhány percének (a film eredeti hangsávjára helyezett, második hangsávos) rögzített narrációja. A felvételt készítette: Miks Csaba (Mixcsabi Stúdió).

A képen: őszi falevél látható

Zuglói klub meghívó

Szeretne felfrissülni vagy még nem fizette be a tagdíjat? Ha igen, akkor ebben a hónapban kivételesen a havi klubdélutánunkon is fizethet tagdíjat és mellette még ki is kapcsolódhat!

A cukrászdában készült kép hátterében a szép Balaton látható

Tihanyban jártunk a szentendreiekkel

Tihanyban jártak a szentendrei tagjaink egy nagyon szép és felemelő kiránduláson.

A képen a Láthatár bolt logója látható

Friss híreink a Láthatár bolt polcairól

Örömmel várjuk üzletünkben a kedves érdeklődőket!
Vásárlóink olyan termékekkel találkozhatnak nálunk, melyek kielégítik a látók, látássérültek, illetve kicsik és nagyok igényeit.

A képen az látható, amint Lenkai Viki ünnepi köszöntőt mond

Ünnepi köszönetnyilvánítás

Az újbudai Lámpás Klub szervezői ünnepélyes keretek között mondtak köszönetet azoknak, akik segítették a Klub működését.

A képen a 19-es villamos látható, amint a Duna menti sétányon halad, nappali fényben, őszi fák között

Futárfelmérés VI.

Futárfelmérés rovatom jelen számában két budai villamos vonallal fogok foglalkozni, a 17-es és a 19-es járatokkal.

A képen a LESEK logója látható, egy kiterjesztett szárnyú sas

LESEK Konferencia Tájékoztató

2017. november 15-én, szerdán ismét Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciája!

A képen Era látható érzékenyítés közben, amint illatokat mutat egy diáknak

Fehérbot-napi érzékenyítés Újpesten

Érzékenyítést szervezett az újpesti Lámpás Klub a kerületi iskolások részére.

Az első hangos festmény

Az első hangos festménynarrációm John Bramblitt, egy látássérült festő ismeretlen című művéről, még 2014-ben készült el. Akkoriban egy 1 százalékos videó koncepciójaként született a felvétel, de végül nem használtuk fel a kampányban. Ettől függetlenül, az ötletről még nem mondtam le, úgyhogy előfordulhat, hogy jövőre csinálok majd egy hasonló anyagot. Önnek hogy tetszene egy ilyen kampányvideó?

A képen a Vakrepülés Színtársulat logója látható, fehér alapon egy kisrepülő fekete grafikája, aminek a szélvédőjét egy nagy napszemüveg takarja. A felirat fölül: "Vakrepülés Színjátszó Egyesület", alul: "www.vakrep.hu, Láthatatlan játék a sötétben".

Vakrepülés Színtársulat: Az éjszaka tapintása

A Vakrepülés Színtársulat közreműködésével holnap ismét barangolhatunk az éjszaka sötétjében. Egy mediterrán öböl ízeinek, illatainak és hangjainak kavalkádjában félretehetjük egy órára a mindennapjainkat meghatározó és erősen behatároló vizualitást. Az előadás kapcsán elővettem egy régebbi élménybeszámolómat, remélem Önnek is kedvet csinálok vele, hogy ellátogasson erre az érdekes szemléletformáló eseményre.

A képen a Láthatár Bolt szülinapi tortája látható

Torta, meglepetés és újdonságok: A Láthatár bolt 5. szülinapját ünnepeltük!

Az Egyesületünk segédeszközboltja most ünnepelte a megnyitásának az ötödik évfordulóját és egyben a webshopjának az elindulását.

A fényképen a Prevenciós Központ épülete látható, ahol a klubok megrendezésre kerülnek

Meghívás Angyalföldre

Játékos klubnapra hív mindenkit az angyalföldi Lámpás Klub!

A képen Koltai Júlia látható a kispesti ünnepség műsorvezetőjeként

Integrált fehérbot-napi rendezvény a kispesti városházán

Óriási sikert aratott Kispesten a fehérbot napjára szervezett rendezvény. Erről olvashatunk el egy részletes, képekben gazdag beszámolót.

A képen a könyv borítója látható

Közösséget építünk – egy könyv rólunk

Közösséget építünk - egy látássérült szervezet élete címmel jelent meg egy könyv az Egyesületünkről. A könyv ünnepélyes átadójára a Zuglói Civil Ház épületében került sor.

Péntek Lajos fényképe

A Péntek Lajos Alapítvány pályázati felhívása

A Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítvány, együttműködve az Egyesületünkkel, pályázatot hirdet Magyarországon tanuló, magyar állampolgárságú általános, közép, felsőfokú tanulmányaikat folytató látássérült diákok részére, tanulmányaik végzésével összefüggő eszközök/ segédeszközök beszerzésének, egyéb az iskolai tanulmányokhoz kapcsolódó kiadások támogatása céljából.

Két kéz tűnik fel a természet által narancsos, lilás árnyalatokkal selymesen megfestett naplementében. A kezekre árnyék vetül, csak fekete sziluettjüket látjuk a színes háttér előtt. Egymáshoz illesztve, az ívesre hajlított ujjak egy tökéletes szívet formáznak.

Egy megható kérés…

A narráció csodálatos hivatás, értéket közvetít, legyen az egy műalkotás vagy valami sokkal személyesebb tartalom. Hogy ez mennyire így van, akkor döbbentem rá, mikor az alábbi sorokat küldte nekem volt kolléganőm, Ani.

mosolygós vércsepp

Véradás

Október második felében is lesz sok olyan állomás szerte a város több kerületében ahol segíthetünk embertársainkon. Akár irányított véradással, ha tudjuk, hogy ki az akinek szüksége van a vérre, illetve ha csak azért szeretnénk adni, hogy segíthessünk másokon. A közeljövőben az alábbi helyszíneken lesz lehetőség vért adni:

Mozi – Esély/Egyenlőség (1. rész)

Az AKKU- Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület, a Herman Magyarországgal együttműködve elindítja filmnarrációs projektjét, melynek keretében az érdeklődők öt kortárs alkotást élvezhetnek akadálymentesen. Az első vetítés pár nap múlva lesz, Till Attila Tiszta szívvel c. filmjét ismerheti meg a látássérült közönség.

Az alkotásunk látható a képen, tálalásra készen egy asztalon

Főzőcske

A hagyományteremtés szándékával szervezett közös főzőcskét két klub.

A képen az látható, amint a kiállítás egy képét a látogatócsoportunk körbeállja

Találkozás Hernádi Paulával

A kispesti klub egy tapintható kiállításra szervezett látogatást, ahol Hernádi Paulával és a műveivel lehetett megismerkedni.

A képen egy bezárt bejárat látható

Ügyfélszolgálati szünet

Ezen a héten csütörtökön nem lesz ügyfélfogadás a VGYKE Hermina úti irodájában.

A képen a klub nagyobb része látható, amint Pankát hallgatják az asztal mellett

Váratlan vendégek az újpesti klubnapon

Állatvédők, körzeti megbízott és ügyfélszolgálat is járt az újpesti klubnapon.

A vadászat (narrált film a VÁI-ban)

Ezúttal a Vakok Állami Intézetében tekinthető meg a tavaly az FSZK (Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.) szervezésében a Budapesti Művelődési Központban debütált narrált filmek egyike, A vadászat címmel. A húsba vágó dán társadalmi dráma Meds Mikkelsen főszereplésével, garantáltan mély nyomot hagy a nézőben. A film Bakos Éva remek narrációjával válik a látássérült érdeklődők számára is hozzáférhetővé.

A Vakok Iskolájának mennyei dísze (3.​​ rész)​

A cikksorozat, melynek célja, hogy részletesen bemutassa a Nádor Terem lélegzetelállító díszét, amennyit csak lehet, visszaadva a látássérült olvasók számára is Magyarország legnagyobb és vélhetően legismertebb ólomüveg-ablakának mennyei szépségéből, ebben a részben újabb három elemmel gazdagodik.

Szemlélet formálás ovisoknak a Zuglói civilházban

Október 12, 13, 17,18-án a zuglói Civil Ház adott otthont az óvodai szemléletformáló programunknak. 4 nap közel 300 gyermek Zugló 5 óvodájából: Zöld Lurkók, Narancs, Napsugár, Játékszín, Tündérkert óvodák gyerkőcei jöttek el hozzánk óvó nénik és dadák kíséretében

érkező ovisok üdvözlése

Szemléletformáló foglalkozás Zugló ovisainak

Októberben több napon át a Zuglói Civil Ház adott otthont az Egyesületünk óvodai szemléletformáló programjának.

A képen a közösség lámpásait hirdető molinó látható, amelyet a programjainkon ki szoktunk függeszteni

Meghívás könyvátadóra

Sok szeretettel meghívjuk Önt Gy. Dobos Mariann: Közösséget építünk - Egy látássérült szervezet élete című könyvének a bemutatójára és az azt követő fogadásra.

A képen az újpesti lámpások és Csiszár Renáta láthatóak, aki a kulturális központ munkatársa és a helyi klub segítője, Panka és Era emléklappal mondtak neki köszönetet

Egy különleges Fehér Bot napi ünnepség Újpesten

Különleges köszönetnyilvánító programot szerveztek a lámpásaink Újpesten.

A képen a 2017-es fehér bot napi óbudai ünnepség közönsége látható

Fehér Bot napi előadás volt Békásmegyeren

Fehér Bot napi előadást tartottunk Békásmegyeren a Közösségi házban október 14-én délután, százhetven vendég részvételével.

A csatolt képen Avril anyját látjuk egy bevásárlóközpontban. Csinos, fiatal szőke nő, nem nagyon tűnik idősebbnek a lányánál. Kajánul mosolyog, egy rágógumit tekert az ujjára, amit éppen kihúz a szájából. :)

BÉBIBUMM – narrált mozi

A 90 decibel Projekt jóvoltából ismét egy könnyed vasárnapi filmmel múlathatjuk az időt, ezúttal egy kellemesen pikáns francia vígjáték van terítéken.

Radnóti Miklós: Naptár (3. rész)

Újabb három hónap és három kifejező fotó a képalkotó nyelvi mágia mesterének Radnóti Miklósnak, Naptár című versciklusához. Néhány kacér pillanat a nyárból és a szelíd, fátylas fényben pompázó ősz, avaron surrogó léptei.

A képen a kispesti klub hallgatósága, egy asztal körül ülve látható

Októberi klubnap Kispesten

Klubnap lesz Kispesten, ahol ismét nagyon érdekes témák fognak előkerülni.

Era és Panka, a két szervező, pörköltkészítés közben

Őszi Sportpartin nyulat főztünk!

Nyúlpörkölt elkészítése, mint versenyszám. Erre vállalkoztak az újpesti lámpások és segítőik!

A képen két pohár vörösbor látható, egy fürt szőlővel, egy fából készült asztalon

Klubnap a XVIII. kerületben

Klubnap lesz a XVIII. kerületi Lámpás Klubban, ahol lesz lehetőség a tagsági díj befizetésére is.

A képen az érzékenyítő standunk látható, amint sokan körülveszik

Kispest lámpásai a Mihály-napi Búcsúban

Kispesten Mihály-napi Búcsút szerveztek, melynek mára már kihagyhatatlan része lett az Egyesületünk helyi klubja által felállított stand, ahol érzékenyítést és bemutatókat tekinthettek meg a búcsúba kisétálók.

A képen a metróállomás látható, mellette pedig egy lufikkal repülésre bírt kerekesszék

Verseny a lejutásért

November elején megkezdődik a hármas metró felújítása, azonban a jelenlegi tervek csupán részleges akadálymentesítésről szólnak. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy 8 állomáson a felújítás után sem lesz lift, így ezeket nem fogják tudni igénybe venni a kerekesszékkel, illetve babakocsival közlekedők.

Klubnap a látás hónapjáról

Vidám és érdekes beszélgetésre került sor az újbudai klubnapon, melynek témája a látás hónapja volt. Olyan kérdések kerültek terítékre, melyek a figyelemfelkeltés és az érzékenyítés témaköreit érintették.

A kockásfülű nyúl (narrációval)

A napokban elkészítettük Miks Csaba kollégám és jó barátom stúdiójában (Mixcsabi Stúdió) az első narrációval kísért kisfilmünket, melyet a VGYKE érzékenyítőprogramja keretében a zuglói ovisoknak szántunk. Nagyon büszkék vagyunk a mesére, főleg, hogy kis közönségünk tetszését is elnyerte! 🙂

A képen az alezredes úr látható, bűnmegelőző előadása közben

Kispesti klubnap „rendőri védelemmel”

Érdekfeszítő és praktikus beszélgetés volt a kispesti klubnapon a bűnmegelőzésről és a közlekedési veszélyekről. Erről informálódhatunk az alábbi beszámolóból.

A képen a kispesti Városháza látható

Meghívó integrált fehér bot napi rendezvényünkre

Szeretettel hívjuk önt a Fehér Bot Nemzetközi Világnapja alkalmából 2017. október 20-án 15 órától tartandó integrált fehér bot napi rendezvényünkre, és az azt követő állófogadásra.

a képen az újpesti tagok a színhban

Az év első színházi látogatása az újpesti látássérültekkel!

Egy kellemes szombat este, kellemes társaságban, egy nagyon jó darabbal egybekötve.