Hírek

A képen egy nyaralni induló csoport látható

Üdülés Balatonbogláron 2015-ben

A tavalyi évhez hasonlóan idén is megnyílik a balatonboglári üdülő! A szolgáltatások a megszokottak lesznek: napi háromszori étkezés, tévészoba, vak ping-pong, lengőteke, vízi-bicikli kölcsönzés, büfé és kellemes, nyugodt környezet.

Kivételes nyugdíjemelés, egyszeri segély 2015-ben

A méltányossági nyugdíjemelés és az egyszeri segély összeghatár-feltételei emelkedhetnek 2015. január 1-től.

Lábak nélkül szárnyal a medencében – interjú Illés Fanni paralimpikonnal

Illés Fanni 22 éves, úszó. Nyert már Európa-bajnoki bronzérmet, és bár ő többet várt magától, a pekingi és londoni olimpián is szépen szerepelt. Most éppen a riói olimpiára, valamint pszichológia szakra készül. Elképesztő kitartása miatt nemrég újratanult úszni. Bár nem szereti, ha példaképként tekintenek rá, mégis sokat tanulhatunk tőle.

Meghívó – ”Találd meg a helyed!”

A 2015-ös év is bővelkedik előadásokban: az ACDC ”Találd meg a helyed!” program keretein belül havonta egy alkalommal bemutatkozik egy sikeres látássérült, kinek élményei segítséget nyújthatnak a nyílt munkaerőpiacon való elhelyezkedésben.

Hevesi Tamás látássérülteket hívott meg a Siker-napra

Hevesi Tamás 40 db jegyet adott ajándékba a látássérülteknek a Siker-nap 2015 elnevezésű rendezvényre. Az eseményt február 22-én rendezik meg a Budapest Sportarénában, ahol előadást tart többek között Arnold Schwarzenegger is.

Gyógymasszőröket keresünk!

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) Budapest vonzáskörzetéből megváltozott munkaképességű, elsősorban látássérült gyógymasszőröket keres rugalmas munkaidőre. A munkakör másodállásban is betölthető.

A képen székek láthatók, melyeket kör alakban helyeztek el, hogy valaki rájuk üljön

Új klub a VGYKE-nél!

Puer Zoltán szervezésében újra indult a korábban a Szempont Alapítványnál működő rehabilitáltak klubja. A VGYKE vezetőséggel egyeztetve a Cserf-S közösségi helyként ad otthont a klubnak.

Ceglédi meghívó

Tisztelt Tagtársunk! Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját klubnapunkra, melyet január 29-én, csütörtökön, 10 órai kezdettel rendezünk meg Cegléden.

Így könnyítettek a lakhatási támogatás feltételein

Többen igényelhetnek lakhatási támogatást mostantól. A korábbi három hónap helyett, most már egy hónapos munkanélküliség után is jár a támogatás, annak, aki a lakóhelyétől távol, legalább 100 kilométerre munkát talál, és hajlandó odaköltözni.

Vak hal segíthet a látássérült embereknek

Furcsának tűnhet, hogy éppen egy barlangi vakhal révén lehet fontos információkat szerezni az emberi látásról. Amerikai kutatók szerint azonban egy mexikói halacska genomjának tanulmányozása sokat segíthet a látásvesztéssel járó szembetegségek megértésében.

Újszerű segítség a foglalkoztatásban

Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedését segíti a Salva Vita Alapítvány. Egy most záruló programban tizenkilenc érintett talált munkát, sokan közülük önkormányzatoknál, illetve azok intézményeinél. Újbuda polgármesteri hivatalában jelenleg tizenkét megváltozott munkaképességű vagy fogyatékos munkatárs dolgozik.

Értesítés!

Egyesületünk ügyfélfogadásával kapcsolatos közérdekű közleménnyel nyitjuk az új évet.

Januártól 1,8 százalékkal emelkednek a nyugdíjak

Januártól 1,8 százalékkal emelkedik a nyugdíjak, illetve egyes járadékok összege a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint.

Vakon mászta meg az ezerméteres sziklát

A skót Steve Bate az első olyan vak sportoló, aki egyedül, segítség nélkül mászta meg az ezerméteres El Capitan sziklát Kaliforniában, a Yosemite Nemzeti Parkban.

Vakon szertornázik

Los Angeles - Vakon versenyez Lola látó társai között, s gyakran még a zsűri tagjai sem tudják, hogy a tehetséges fiatal tornászlány valójában egyáltalán nem látja, mit csinál.

2015 lehet a paralimpiai mozgalom legeseménydúsabb éve

Az idei év lehet a paralimpiai mozgalom történetének legeseménydúsabb éve, emelte ki hagyományos újévi köszöntőjében Sir Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnöke.

B.U.É.K!

Minden kedves tagtársunknak, olvasónknak és érdeklődőnek Sikeres, Egészségben gazdag Boldog Új Évet Kíván az egyesület vezetősége és minden dolgozója!

Kertészet segít a fogyatékkal élőknek

A Fogyatékosság-barát Munkahely címet idén első kisvállalkozásként a fővárosi Borhy Kertészet kapta. Az itt tartott munkapróbák a kert pozitív, nyugalmat árasztó kisugárzását hasznosítják.

Kiss Csaba is felszólalt

Kiss Csaba, a fogyatékosságokkal élőket, családtagjaikat és támogatóikat tömörítő civil szervezet, a Rehab Critical Mass egyik ötletgazdája is mikrofont kapott a József nádor téren, a Nincs hova hátrálnunk elnevezésű tüntetésen.

Siket és vak sztár egyazon videoklipben – Weisz Fanni különleges meglepetése

Nemcsak hazánkban, de az egész világon egyedülállónak számít az a videoklip, amely a napokban készült el, és amelyben nemcsak egy vak, de egy siket híresség is szerepel.

Ünnepi jókívánság

Minden kedves tagtársunknak, olvasónknak és érdeklődőnek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Sikeres, Egészségben gazdag Boldog Új Évet Kíván az egyesület vezetősége és minden dolgozója!

A VGYKE Braille tanfolyama

A Braille tanfolyammal egyesületünk azoknak kíván segítséget nyújtani, akik a Braille írás-olvasást szeretnék megtanulni. A foglalkozások egyéni, illetve kiscsoportos formában történnek, látássérült és látó érdeklődőknek egyaránt.

Karácsonyi vásár Újpesten

Újpest Közösség Lámpásai sétát szerveztek az újpesti karácsonyi vásárba december 11-én. Eleki Abigél közösségi mentor beszámolóját olvashatják.

Érzékenyítés – újabb siker

Az alábbi beszámolóban az egyesület érzékenyítő csoportjának munkatársa, Susovich Erika számol be egy új kezdeményezésükről, ami nagy sikert aratott a fiatalok körében!

Gyógymasszőröket keresünk!

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) megváltozott munkaképességű, elsősorban látássérült gyógymasszőröket keres Pestszentlőrinc, Kispest, Pesterzsébet és Békásmegyer vonzáskörzetéből rugalmas, (4-6 órás) munkaidőre.

Elindult a fényvillamos, illetve egy szintén LED-ekkel díszített 72-es troli

A fényvillamost hatodik alkalommal indította el a BKV. Az UV típusú, a ’60-as években gyártott nosztalgiajármű hétköznapokon a 2-es, hétvégén és ünnepnapokon a 19-es vonalon közlekedik, illetve december 22-én késő este a 14-es vonalon is lehet majd utazni vele.

A képen egy elnézést zárva vagyunk tábla látható

Év végi nyitva tartás

Tájékoztatás ügyfélszolgálatunk nyitva tartásáról az ünnepekre vonatkozóan.

Színház jeltolmáccsal

A Vígszínházban működésbe lépett egy modern speciális hallássegítő rendszer, melynek segítségével az érintettek jobban élvezhetik az előadásokat.

Amit a Közigazgatási Ösztöndíjprogramról tudni lehet

Ha érdekel a közigazgatási ösztöndíj program, és lenne pár kérdésed, akkor ne habozz!

Tájékoztatás

A VGYKE tájékoztatja tagjait, hogy a K&H bank által biztosított kedvezményes lakossági számlacsomag lehetősége 2014. december 1-től megszűnt.

Sikeres volt a LESEK

Köszönjük, hogy idén is rengetegen jelentek meg az ország szinte minden pontjáról a - már lassan hagyománnyá váló -, második alkalommal megrendezésre kerülő segédeszköz konferenciáján és bemutatóján, a LESEK-en.

Ajándékozzon karácsonyra egészséget!

Tudja Ön, hogy milyen jótékony hatással van a masszázs a teljesítményre? Szívesen adna lehetőséget dolgozóinak egy kis kikapcsolódásra? A VGYKE látássérült gyógymasszőr munkatársai kedvező áron fogadják a frissülni vágyó vendégeket!

„Hiszem, amit még nem is láttam”

A „Szeretettel, szolidaritással és együttműködéssel a közösségért!” kampányunk célja, hogy bemutassa tagjaink, kollégáink szubjektív véleményét egyesületünkről. Olyan interjúkat olvashatnak honlapunkon, amelyekben pozitív, emlékezetes élmények és történetek látnak napvilágot, s amelyekre magunk is mosolyogva emlékszünk vissza.

Paraszupersztár: megvannak a nyertesek!

Véget ért a Paraszupersztár tehetségkutató verseny, amelyet a MEOSZ idén tavasszal hirdetett meg fogyatékossággal élő embereknek. Az előadó-művészeti kategória december 5-i döntőjében 19 produkció méretett meg, a nyertesek és az alkotóművészeti kategória nyertesei több mint 2,5 millió forint értékű ösztöndíjat és számos különdíjat vihettek haza.

VGYKE

Meghívó

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) 2014. december 15-én, 9 órai kezdettel közgyűlést tart, melyre szeretettel várja minden kedves tagtársát!

“A legjobb eszköz a humor!”

Siker övezi ACDC - "Találd meg a helyed!" programunk megvalósítását, ugyanis már negyedik alkalommal került megrendezésre az „ACDC - Sikeres Látássérültek Klub”, november 27-én. Ezúttal Troznai-Nagy Hunort láttuk vendégül, aki bár nehezen különbözteti meg a rózsaszínt a narancssárgától, de az életet mégis színesnek és sokszínűnek látja!

Magyarországi képernyőolvasó felhasználók felmérése

Amennyiben Te is rendszeres képernyőolvasó használó vagy, és szívesen részt vennél a felmérésben, akkor megköszönjük, ha kitöltöd az online kérdőívet. Eredményei ugyanis segíthetik a jövőben a hazai web akadálymentességgel foglalkozó szakemberek, oktatók és webfejlesztők munkáját.

Az Infoalap logója

Látássérült felhasználók számára készített ingyenes hangszerkesztői tananyagot az INFOALAP

A számítógépek és szoftverek fejlődésével lehetővé vált, hogy komolyabb hangszerkesztési feladatokat végezzenek el a felhasználók a személyi számítógépeken. Ezúttal az INFOALAP rukkolt elő valami igazán egyedivel!

Születésnapi ünnepség Szentendrén

A szentendrei klub 1 évvel ezelőtti megalakulását ünnepelték a Szentendre Közösségi Lámpásai egy ünnepélyes klubnap keretében, november 14-én. Fellépőkkel, rágcsálnivalóval, tortával és nem utolsó sorban egy remek társasággal valósult meg az esemény.

Sikerrel zárult a tisztújító közgyűlés

Örömmel tájékoztatjuk tagjainkat, együttműködő partnereinket és támogatóinkat, hogy a 2014. november 29-i tisztújító közgyűlésünk nagyszerű eredményekkel zárult! Fodor Ágnes elnök asszony a szavazatok 96%-át tudhatta magáénak, így a következő 5 évben ismét elnöki tevékenységével segítheti majd a VGYKE-t a fejlődés útján.

Kastélylátogatás Gödöllőn

Novemberben egy kulturális programra invitálta tagjait a GÖTLE: a gödöllői királyi kastélyt körbejárva visszarepülhettek pár órára az időben, egyenesen Sisi királyné világába.

“Így kerek a világ!”

A november 20-ai klubnapot a kispesti Csillagok Napközi Otthonában tartották – Balázs Piroska vezető asszony felkérésére - a Kispest Közösség Lámpásai. Szikora Szilárd közösségi mentor beszámolóját olvashatják.

Láthatár bolt

Amire büszkék vagyunk! – A VGYKE elért eredményei az elmúlt öt évben

A VGYKE az elkövetkezendő egy hétben tájékoztató kampányt indít „Amire büszkék vagyunk!” címmel. A kampány célja, hogy a tagság minél szélesebb körben értesülhessen az elmúlt 5 év eredményeiről, sikereiről.

Amire büszkék vagyunk! – A VGYKE elért eredményei az elmúlt öt évben

A VGYKE az elkövetkezendő két hétben tájékoztató kampányt indít „Amire büszkék vagyunk!” címmel. A kampány célja, hogy a tagság minél szélesebb körben értesülhessen az elmúlt 5 év eredményeiről, sikereiről.

Karácsonyi vásár

Kedves Vásárlóink! Készülünk a Karácsonyra, ezért december 2-19-ig karácsonyi vásárral várunk mindenkit a Láthatár boltban!

A szerelem idegnövesztő hatású?

Az NGF, ami az első növekedési faktor volt, amit felfedeztek, az idegrendszerben nemcsak trofikus molekulaként, de jelátvivőként is funkcionál, sőt nemcsak a centrális és perifériás idegrendszerben fejti ki hatását, de az endokrin és az immunrendszerben is.

Jótékonysági gála és akadálymentes divatbemutató

Másodszor is kifutón az integráció: jótékonysági divatbemutató sztárokkal! Jótékonysági divatbemutatót szervez a Mozdulj! Közhasznú Egyesület november 22-én. A résztvevők ismét együtt bizonyíthatják be: nem számít, hogy valaki mozgássérült vagy ép, híres vagy hétköznapi hős, ugyanolyan értékes, mint bárki más.

Meghívó az ACDC program “Sikeres látássérültek” estjére

Ha titeket is érdekel egy fiatal, 28 éves gyengénlátó fiatalember, gyertek el és ismerjétek meg őt! Az ACDC „Találd meg a helyed!” program következő sikeres látássérülteket felvonultató estje már nem várat sokat magára!

Amire büszkék vagyunk! – A VGYKE elért eredményei az elmúlt öt évben

A VGYKE az elkövetkezendő két hétben tájékoztató kampányt indít „Amire büszkék vagyunk!” címmel. A kampány célja, hogy a tagság minél szélesebb körben értesülhessen az elmúlt 5 év eredményeiről, sikereiről.

A képen egy masszőr keze látható, amint masszíroz valakit

Sajtóközlemény

A látássérültek foglalkoztatásában közel 10 éves gyakorlata van a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének. Ez idő alatt számtalan projekt került megvalósításra.

Színház az egész világ!

Kispest Lámpásai örömmel tettek eleget a Kispesti Színház meghívásának, s tekintették meg Békés Pál: „A női partőrség szeme láttára” című komédiát október 18-án.

Szemléletformálás Gödöllőn

Szemléletformáló szervezett a Gödöllő és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete a látás hónapja alkalmából. Az eseményre október 13-án, a Civil Házban került sor.

VGYKE

Közérdekű közlemény

Tisztelt Tagtársaink és kedves Érdeklődők! A VGYKE tevékenységével kapcsolatosan az elmúlt napokban valótlan, minden alapot nélkülöző találgatások kaptak szárnyra több látássérülteket tömörítő közösségi fórumon.

Fotó

Amire büszkék vagyunk! – A VGYKE elért eredményei az elmúlt öt évben

A VGYKE az elkövetkezendő két hétben tájékoztató kampányt indít „Amire büszkék vagyunk!” címmel. A kampány célja, hogy a tagság minél szélesebb körben értesülhessen az elmúlt 5 év eredményeiről, sikereiről.

Meghívó tisztújító gyűlésre

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális egyesülete (VGYKE) 2014. november 29-én 8:30 órai kezdettel tartja tisztújító közgyűlését, melyre szeretettel várjuk minden kedves tagtársunkat!

Szemléletformálás a Fehér Bot Napja alkalmából

Szemléletformáló programot szerveztek az Újpest Lámpásai október 15-én és 16-án a iskolák alsó tagozatos diákjai részére. A közösségi mentorok nagy örömére a vártnál nagyobb érdeklődés övezte a programot, sok intézménytől érkezett meghívás.

Amire büszkék vagyunk! – A VGYKE elért eredményei az elmúlt öt évben

A VGYKE az elkövetkezendő két hétben tájékoztató kampányt indít „Amire büszkék vagyunk!” címmel. A kampány célja, hogy a tagság minél szélesebb körben értesülhessen az elmúlt 5 év eredményeiről, sikereiről.

Fotó

A Láthatár bolt hírei

Kedves Vásárlónk! Novemberben is bővelkedünk akciókkal, melyek közelebb hozhatják Önt áhított termékeik megvásárlásához! Olyan hasznos segédeszközök közül válogathat, mint nagyító, karóra, fehérbot és kontrasztos szemüveg. Látogasson el hozzánk, biztosan talál kedvére valót!

Klubnapot tartottak Kispesten

A kispesti Lámpások októberi klubnapjára a Lila Akác Gondozási Központban került sor 16-án. Dr. Kiss János tartott előadást a szemet érintő -és egyéb betegségekről.

Gyógyítás után akadozik a rehabilitáció

Ha ma Magyarországon valaki sérülés vagy betegség miatt részben vagy egészben elveszíti a látását, ellátása a szemorvosi rendelőben véget ér. Megfelelő tájékoztatás híján még azt is csak kevesen tudják meg, hogy fogyatékossági támogatás jár nekik. Ezen próbálnak változtatni a vakok és gyengénlátók szervezetei, egyesületei, akik minél több információt igyekeznek eljuttatni a fogyatékkal élőknek arról, milyen segédeszközökre jogosultak, vagy milyen rehabilitációra van lehetőségük.