Megnézzük, hogy a jelenlegi helyzetben hogyan segíthet a helyes táplálkozás. Az itt ismertetett jótanácsokat Szarka Dorottya, az Életmód Orvosi Központ dietetikusa vette számba.
Hírek
Klubnap a karantén után Zuglóban
2020. július 8-án a Zuglói Civil Házban (Bp. Csertő park 12.) megtartottuk klubnapunkat, amit már mindannyian nagyon vártunk.
Hétvégi program a Nemzeti Színház szoborpark-jában
Kedves Tagjaink!
A felmerült igényekre való tekintettel, júliusi programunk időpontja 2020. július 25. szombat, fél 3 és háromnegyed 3 között.
Táplálkozás koronavírus idején 2. rész – A táplálkozás és az immunrendszer
Vírusjárványok, így a mostani koronavírus-járvány idején is rendkívül fontos, hogy immunrendszerünk megfelelően működjön. Mit tehetünk ennek érdekében? A témával kapcsolatos legalapvetőbb információkat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága foglalta össze.
A XIII. és XVI. kerületek karantén-búcsúztató közös klubnapja
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
2020. július 20-án egy hosszú kényszer-szünet után a XIII. és XVI. kerületi klub ismét megnyitja kapuit a tagok előtt. Most, hogy búcsút mondhatunk a karanténnak, megpróbálunk új lendületet venni, és az egészségügyi előírásokat és ajánlásokat maximálisan figyelembe véve megszervezni első karantén-búcsúztató klubnapunkat, melyen az elmúlt hónapok élményeinek és tapasztalatainak megbeszélése mellett elkezdjük tervezni és szervezni további programjainkat a 2020-as évre.
Érzékenyítés kisiskolásoknak
2020. július 7-én a XX. kerületi Hajós Alfréd Általános Iskolában elsőtől negyedik osztályig érzékenyítettünk, nyári tábor keretein belül.
Búcsú a karanténtól
Három hónap szünet után Rákosmente lámpásai végre klubnapot tarthattak a Rákoshegyi Közösségi Ház kertjében július 7-én.
Júliusi klubnap a karanténról
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
Sok szeretettel hívunk benneteket klubnapunkra, melynek helyszíne: 1193 Bp. Táncsics M. u. 7. I. em. (Kispesti Szociális Szolgáltató Központ)
Akadálymentesítéssel kapcsolatos tesztelésen vettünk részt
Budapest három kerületében teszteltük reklámtáblák helyzetét két kollégámmal. A bejárások során arra kellett figyelnünk, hogy a vak és gyengénlátó közlekedők számára veszélyes-e az utcabútorok elhelyezkedése.
Klubnap a karantén után Békásmegyeren
Szeretettel hívok Mindenkit 2020. július 17-én, pénteken délután 16 órakor kezdődő rendhagyó klubnapunkra!
2020 július-klubnap
Július 6.-i klubnapunkon megbeszéltük a karantén eseményeit, tanulságait, és a felkészülést, ha esetleg újból bekövetkezne ez a sajnálatos esemény.
Táplálkozás koronavírus idején 1. rész – Bihari Ágnes masszőzünk tanácsai
Kollégáim az előzőekben hasznos tippeket adtak, hogy otthon is formában tudjuk tartani magunkat ezekben a nehéz időkben. Én a táplálkozáshoz szeretnék tanácsokat nyújtani, hogy egészségünket megőrizhessük, illetve az immunrendszerünket erősíthessük. Külön foglalkoznék az egyik leggyakoribb mozgásszervi betegség, az ízületi gyulladás és az étkezés kapcsolatával.
Júliusban újra klubnap!
Kedves Tagok, Kísérők, Érdeklődők!
2020. június 22-én megnyitott a Zuglói Civil Ház, ezért már júliusban megtartjuk a klubnapunkat.
Az AC-DC program a Hangos Hírmondóban
Gy. Dobos Mariann projektkoordinátort arról kérdezik, hogy miként folytatódik az AC-DC „Találd meg a helyed!” program. Ezzel a diplomás látássérültek elhelyezkedését segíti a VGYKE. Ugyanilyen névvel privát csoportot (régi nevén: zárt csoportot) is indított Mariann a FB-on, ahová várja az érdeklődőket.
Meghívó rendkívüli Közgyűlésre
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) a VGYKE elnökségének 11/2020. számú határozata alapján 2020. július 10-én 9:30-tól rendkívüli közgyűlést tart, melyre szeretettel várjuk minden kedves tagtársunkat!
Búcsú a karanténtól Rákosmentén
Kedves Klubtársaink!
Sok idő telt el azóta, hogy nem találkoztunk, de most már éledezünk, kinyitott a Rákoshegyi Közösségi Ház, tudnak fogadni bennünket! Reméljük, hogy mindannyian egészségesek vagytok, és van kedvetek újra találkozni velünk, egymással.
Vírus után virulunk, lámpásaid itt vagyunk!
Kedves IX. kerületi tagjaink!
Örömmel értesítek mindenkit, hogy klubunk újra elindul.
Megjelent a JAWS for Windows, a ZoomText és a Fusion 2020 szoftverek júniusi frissítése
Örömmel jelentjük be, hogy elérhetővé vált a JAWS, a ZoomText és a kettőt egyesítő Fusion 2020 szoftverek június havi frissítése. Megszűnt a beszédszintetizátorok akadozása a Bluetooth fejhallgatók és hangszórók használatakor. A JAWS és Fusion programokban megújult a Braille-megjelenítő és elérhetővé vált a képernyőnagyítókból már ismert Szövegmegjelenítő szolgáltatás. Fejlődött a webes elemek képernyőolvasós és a Mozilla szoftverek zoomtextes kezelhetősége.
Az utolsó interjúk lámpásainkkal
Lezárult a VGYKE Hangos Hírmondó interjú-sorozata közösségi civilszervezőinkkel.
Szervezetünk hidratálása – egy újabb masszőrünk javaslatai
Itt a nyár. Ebben az időszakban méginkább oda kell figyelnünk a folyadékpótlásra. László Gábor masszőrünk hasznos tanácsaival segít nekünk.
Hangos Hírmondó – kövesse Ön is a Facebook-on!
Kedves Tagtársaink, Olvasóink!
Létrejött a VGYKE Hangos Hírmondó saját Facebook oldala, ahol szintén meghallgathatók lesznek további riportjaink.
Tájékoztatás az otthon maradt vendégeink számára
KEDVES VENDÉGEINK ÉS TAGTÁRSAINK!
Most azokhoz a felénk elkötelezett vendégekhez szólunk, akiknek a járványhelyzet miatt még be kell tartaniuk a korlátozott intézkedéseket és nem áll módjukban közlekedni, netán valamilyen betegség miatt nem jutnak el gyógymasszőreinkhez.
Újra elindul masszázs szolgáltatásunk!
Kedves Vendégeink és Tagtársaink!
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a hosszú kényszer szünet után egyesületünk gyógy- és nyirokmasszőrei 2020. június 2-től ismét fogadják kedves vendégeiket.
Felkérés kutatásban való részvételre
Tisztelt Tagtársak!
Kulturális mediátorként (és kisebbségvédelmi és esélyegyenlőségi menedzserként, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet volt munkatársaként) kutatást végzek a fogyatékossággal élők jelenlétéről a közművelődésben.
A VGYKE Hangos Hírmondó mai ajánlója
2020. június 9-én este 20 órától a XVIII és a XIX. kerületi közösségi civilszervezőkkel beszélgetünk a Hangos hírmondóban, Bernáth Zsuzsával, Juhos Róberttel és Puchnyák istvánnal.
A VGYKE Hangos Hírmondó további adásai
Tovább folytatódik interjú-sorozatunk közösségi civilszervezőinkkel.
Újra nyitva a Láthatár Bolt!
Kedves Vásárlóink!
A Láthatár Segédeszköz Bolt május 25-től részleges, június 2-től teljes, a megszokott nyitva tartással várja a vásárlókat!
Június 2-től időpontfoglalást követően újra személyesen is látogatható lesz központi ügyfélszolgálati irodánk
Tisztelt olvasóink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2020. június 2-től egyesületünk központi ügyfélszolgálata 30 órás nyitva tartási rendben újból fogadja ügyfeleit.
A VGYKE Hangos Hírmondó további adásai
Tovább folytatódik interjú-sorozatunk közösségi civilszervezőinkkel.
Júniustól lámpásaink online klubokat tartanak!
Kedves Tagjaink!
Önök is tapasztalhatják, a koronavírus miatti óvintézkedések átformálták eddigi megszokott életünket, napi rutinjainkat. A VGYKE civil szervezői ezentúl más formában tartják Önökkel a kapcsolatot. A kor kihívásai, az internet hálózata erre lehetőséget és segítséget ad.
A kerületi önkormányzatok által közreadott információk
Tisztelt Tagtársunk, Kedves Olvasónk!
Egyesületünk az EMMI által közzétett intézkedési terv megjelenését követően, mely az otthonukban élő fogyatékos személyek és családjaik támogatására is kiterjed, felvette a kapcsolatot az önkormányzatok jegyzőivel, annak érdekében, hogy a lakóhelyükön élő látássérültek hogyan és milyen formában kaphatnak segítséget a bevásárláshoz és gyógyszereik kiváltásához. Célunk a szoros, valamint kölcsönös együttműködés kialakítása, hogy minél hatékonyabb formában valósuljon meg a segítségnyújtás.
Középpontban a közösség lámpásai
Közösségi civilszervezőink, másnéven lámpásaink továbbra is „világítanak”, ezúttal a VGYKE Hangos Hírmondó adásain keresztül adnak hírt magukról.
Tájékoztatás Louis Braille Támogató Szolgálatunk szolgáltatásainak igénybe vételéről
Kedves Tagjaink!
A VGYKE Louis Braille Támogató Szolgálatának munkatársai továbbra is igyekeznek segíteni a mindennapi életvitelük zavartalan működésében Önöket.
Befejeződtek a javítási munkálatok a Szugló utcában
Tisztelt olvasóink!
Korábban tájékoztatást adtunk arról, hogy a VGYKE Regionális Központjának, mely továbbra is zárva tart, is helyet adó 1141 Budapest, Szugló utca 81-es számú irodaházhoz tartozó garázskapu javítási munkálatait végzik.
Információk masszázs szolgáltatásunkról
Kedves Vendégeink!
Kedves VGYKE Tagtársaink!
A kialakult és már mindenki által jól ismert járványügyi helyzetre való tekintettel egyesületünk frissítő-, gyógy- és nyirokmasszázs szolgáltatása 2020. március 12-től bizonytalan ideig szünetel, helyszíneinket zárva tartjuk.
A Hangos Hírmondó műsorajánlója
Kedves Olvasók!
A mai 20 órától adásba kerülő Hangos Hírmondóban a IV. kerületi civilszervezőkkel, Murgács Jánosné Annamáriával és Pesa Anna Mária Pankával folytatott karanténriportot adjuk le, ahogy az a tegnapi adásban is elhangzott.
Online vásárlás a Láthatár Segédeszköz Boltban
Kedves Vásárlóink!
A Láthatár Segédeszköz Boltban forgalmazott termékek kizárólag webáruházon keresztül rendelhetőek meg! Csomagfeladás hetente egy alkalommal történik!
Tájékoztatás az egyesület ügyfélszolgálatának működésével kapcsolatosan
Ezúton értesítjük tagjainkat, ügyfeleinket, hogy az 1141 Budapest, Szugló utca 81 szám alatti ügyfélszolgálatunkon a személyes félfogadás a kialakult járványhelyzetre tekintettel szünetel.
Tájékoztatás a Szugló utcában kialakult ideiglenes közlekedési helyzetről
Ezúton tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a VGYKE Regionális Központjának, mely továbbra is zárva tart, is helyet adó 1141 Budapest, Szugló utca 81-es számú irodaházhoz tartozó garázskapu javítási munkálatait végzik.
Kérdőív Budapesti közösségi közlekedésről (Inclusion 2020)
Kedves Olvasóink!
Az Európai Unió által finanszírozott, 3 éves Inclusion projekt keretében a Budapesti Közlekedési Központ szeretné jobban megismerni, hogy a város hogyan tud a speciális igényekkel rendelkező, mozgásukban akadályozott utasok számára minél jobb feltételeket biztosítani a közösségi közlekedésben.
Aktuális információk fogyatékos emberek számára
A Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. ( NFSZK) a koronavírus terjedése miatt kialakult egészségügyi veszélyhelyzetben is folyamatosan frissíti az aktuális és a járvánnyal összefüggő információkat.
Pszichológusi segítségnyújtás a járvány idején
A rendkívüli helyzetre tekintettel egyesületünkben a pszichológusi segítségnyújtás és tanácsadás az iroda zárva-tartása végett a továbbiakban online, illetve telefonon zajlik.
A VGYKE Hangos Hírmondójában Fodor Ágnes és további interjúk
Kedves Olvasóink!
A 2020. április 27-i beszélgetést az alábbi linkek egyikén érhetik el azok, akik akkor lemaradtak róla:
Interjú Fodor Ágnessel a VGYKE Hangos Hírmondójában
A koronavírus az élet minden területén hatalmas változásokat idézett elő, így természetesen a munkahelyekre is kihatott.
Maszkok adományozásával nyújt segítséget a Zuglói Önkormányzat
Örömmel tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Zuglói Önkormányzat a kerületben lakó látássérült tagjaink részére 137 darab maszkot ajánlott fel.
Szünetel a VGYKE jogsegély szolgálata
Kedves Tagjaink!
Ezúton tájékoztatjuk tagjainkat, hogy a jogsegély szolgálat szabadság miatt szünetel.
Lezárult a VGYKE népszerű “Szülő-Példa-Érték” programja
Megjelent egyesületünk ez évi 4. közleménye az MTI OS oldalán. A cikk ide kattintva olvasható.
Orsós Sándor gyógymasszőrünk tanácsai karantén idejére 3. rész: Hasizom erősítő gyakorlatok
Most térjünk rá a hasizom erősítésére! Orsós Sándor gyógymasszőrünk a következő gyakorlatok elvégzését javasolja:
Orsós Sándor gyógymasszőrünk tanácsai karantén idejére 2. rész: Hátizom erősítő gyakorlatok
Szánjuk a mai napot azokra a hátizom erősítő gyakorlatokra, melyeket Orsós Sándor ajánl!
Orsós Sándor gyógymasszőrünk tanácsai karantén idejére 1. rész: Bevezető
Kedves Vendégeink, Tagtársaink!
Az alábbiakban Orsós Sándor gyógymasszőrünk tanácsai olvashatók.
Mára egy kis bevezető:
VGYKE is home office-ban
A VGYKE munkatársai március 11-e óta otthonról végzik munkájukat. Hogy miként, arról Fodor Ágnes, az egyesület elnöke beszél. A cikk az MTI OS felületén olvasható.
Április 15-éig kérhető a tervezetek postázása
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elkészült a több mint 5,5 millió szja-bevallási tervezettel és elérhetővé tette azokat elektronikusan eSZJA felületén. Akinek nincs ügyfélkapuja – a Kormány által 2020. március 11-én elrendelt veszélyhelyzet miatt – egy hónappal tovább veheti igénybe a NAV szolgáltatását, azaz április 15-éig kérheti a tervezetek postázását. Ezzel a lehetőséggel nem kell személyesen megjelennie az ügyfélszolgálaton, hogy hozzájusson nyomtatott bevallási tervezetéhez.
Jogsegély szolgálatunk is tovább működik!
Kedves Tagjaink!
A jogsegély szolgálat - a személyes találkozások lehetetlensége folytán
- online működik tovább. Várom a telefonos és e-mailes megkereséseket.
Tájékoztatás az EMMI intézkedési tervéről
Tisztelt Tagtársunk, Kedves Olvasónk!
Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önöket az EMMI intézkedési tervéről, mely az új koronavírus-járvány időszakában az otthonukban élő fogyatékos személyek és családjaik támogatását hivatott megcélozni.