Kollégáink az óvodai érzékenyítések (szemléletformáló programok) alkalmával gyakran kapnak a gyerekektől rajzokat, sőt még az is előfordul, hogy ezek a kis műalkotások tapintható formában születnek meg. A kicsik kartonpapíron kilukasztgatják a figurák körvonalait, így egy vak ember számára is hozzáférhetővé válnak, ha végigvezeti rajtuk az ujját.
Hírek
Futár távirányító igényelhető!
Ismét van lehetőség látássérülteknek ingyenesen Futár-távkapcsolókhoz jutni. Akiknek igényük van rá, az Egyesületünk Ügyfélszolgálatán jelentkezhetnek.
Aira – a vizuális tolmács
Egy új projekt keltett izgalmat az elmúlt napokban. Számos portálon jelent meg a hír az Aira új fejlesztéséről és a projektben való közreműködési lehetőségekről. A fejlesztés egy vizuális tolmácsot kíván biztosítani a látássérülteknek.
Meghívó egy különleges játékklubba
Bieber Mária integrált játékklubot szervez vak, aliglátó, gyengénlátó és éplátó felnőttek részére. Erre lehet még ma estig jelentkezni.
Újévi koncerten jártunk
A rákosmenti Lámpás Klub abban a különleges helyzetben van, hogy több tagjuk is zenél. Ennek is köszönhetik, hogy a klubot egy újévi koncertre hívták vendégségbe, ahol meglepetést is kaptak.
Egy szenátusi akadálymentesítés háttere
E hét szerdáján foglalja el új hivatalát Cyrus Habib, aki Washington állam alkormányzója lett és ebben a minőségében az állami Szenátus elnöke is. Semmi különös nem lenne ebben, de Cyrus Habib vak. Azért, hogy az ülésvezető feladatait önállóan, segítség nélkül láthassa el, akadálymentesítették az ülésvezetői technológiát.
Braille-tanfolyam
Ingyenes, egyéni braille-oktatást kínál az Egyesületünk. A képzésre bárki jelentkezhet.
Aranyat érő klubnapunk
Aranyat érő klubnapként hirdették meg Rákosmente lámpásai 2017 első klubnapját. A klubnap végül nagyon értékes beszélgetéshez vezetett, melynek várhatóan lesz folytatása is.
Új nyitvatartás az Ügyfélszolgálaton
Felhívjuk tagjaink, olvasóink figyelmét, hogy a budapesti központi Ügyfélszolgálat nyitva tartása módosul.
Múzeumlátogatással indul a klubélet Újpesten
Jövő héten kedden délelőtt az újpesti Lámpás Klub az Állatorvostudományi Egyetem múzeumába szervez látogatást. Mindenkit sok szeretettel várnak.
Közlekedés kerekesszékkel Budapesten
Larion Zoé, Harnos Kristóf és Müller Attila készített egy kisfilmet arról, hogy mennyire nem tekinthető akadálymentesnek Budapest. Ezt a kisfilmet ajánljuk most megtekintésre.
Akadálymentes helytörténet
Az Egyesületünk elkötelezetten küzd azért, hogy a látássérültek számára is elérhetőek és befogadhatóak legyenek a különböző kulturális javak. Éppen ezért nagy örömmel fogadjuk azt, amikor a helytörténeti gyűjtemények gondozói lelkesen nyitnak felénk. Ennek egy kiemelkedő példáját szeretnénk bemutatni.
Alkotói pályázat gyerekeknek
"Szépet álmodom" címmel nyílik kiállítás daganatos és fogyatékossággal élő gyermekek alkotásaiból a Látom az Életed blog szervezésében 2017. február 15-én a Magyar Nemzeti Galériában. Erre a kiállításra várják a szervezők 18 évnél fiatalabb alkotók nevezését.
A kormányzati kiadványok akadálymentesítését sürgeti az MVGYOSZ
Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott és Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) elnöke kezdeményezik, hogy a jövőben a kormány tájékoztató leveleit, valamint a kormányzat közérdekű tájékoztató kiadványait akadálymentes formában is tegyék közzé a látássérült embereknek.
Akadálymentesített előadás az Erkel Színházban
Az Erkel Színházban január 14-én látássérülteknek narrációval, hallássérülteknek pedig jelnyelvi tolmácsolással akadálymentesített előadást tesz elérhetővé a 90 decibel.
Kutyás klubnap lesz Újbudán
Január 10-én aranyos kutyával és a gazdájával kezdődik el 2017 az újbudai Lámpás Klubban. A szervezők remélik, hogy minél több újbudait fogadhatnak, mivel egyéb meglepetésekkel is készülnek, melyeknek az a célja, hogy mindenki számára kellemesebbé és élményekben gazdagabbá tegyék az évet.
Esszépályázat 12-18 éves látássérült fiataloknak
Még néhány napig van lehetőség jelentkezni 12-18 éves látássérült fiataloknak egy tárgynyereményekkel díjazható, internethasználattal kapcsolatos esszéíró pályázatra.
Karácsonyi klubnap Békásmegyeren
Az elmúlt év utolsó egyesületi eseményeinek egyike volt a harmadik kerületi Lámpás Klub. Erről olvashatunk ma egy beszámlót.
Januári változás Újbudán
Az évkezdés technikai nehézségei miatt,, csak januárban, más időpontban lesz az újbudai Lámpás Klub klubnapja.
Lámpás Klubok évzáró vására
A több éves hagyományt ebben az évben sem szakították meg a Lámpás Klubok és jó hangulatú, nagyon látogatott, tehát sikeres vásárral zárták az évet.
Első Lámpás Klubok 2017-ben
2017-ben is sok szeretettel várnak mindenkit a Lámpás Klubok. A következő év első klubnapjairól számolunk be, mert lesz ahol változással kell számolni.
Zenés évzáró Szentendrén
Vidám hangulatban, sok zenével és énekléssel zárta le a szentendrei Lámpás Klub a 2016-os évet. Ebből kaphatunk egy kis ízelítőt.
„Ez a fajta egymásra találás az innováció táptalaja lehet”
Dr. Tolnayné Csattos Márta elemi rehabilitációval foglalkozik, és a 2016. november 30-án megrendezésre kerülő Szakmai Záró konferenciánkon is tiszteletét tette, melyet nagyon hasznosnak és hiánypótlónak talált. Rövid interjúnkban mesél munkájáról, kifejti véleményét a korai fejlesztéssel kapcsolatban, valamint elárulja, hogy véleménye szerint milyen lépések szükségesek a további fejlődés elérésének érdekében.
Aranyat érő klubnap
Rákosmentén az újrakezdéssel indítják az évet. Vidám és motiváló évkezdésre hívnak mindenkit egy igazán derűs vendéggel.
Beszámoló egy narrált kiállításról
Sokan tudjuk, hogy utazni jó és időnként nem is kell túl messzire menni, ha új kultúrákat szeretnénk megismerni. Így tett a XV. kerületi Lámpás Klub is, akik felkeresték az ázsiai kontinens keleti részét bemutató tárlatot.
Évzáró klubnap a XVIII. kerületben
A XVIII. kerület évzáró klubnapján a Karácsony volt a téma. Alaposan körüljárták az ünnep eredetét és a karácsonyi szokásokat, természetesen kóstolóval együtt.
Boldog Karácsonyt!
Minden kedves olvasónknak és tagjainknak Kellemes, Békés Ünnepeket, és Egészségben, Anyagi javakban és Boldogságban Gazdag Boldog Új Esztendőt Kívánunk!
Tudta-e?
Az ünnepek már ajtónkon kopogtatnak, így ez alkalomból az adventi gyertya színeiről és jelentéseiről mesél kolléganőnk, S. Tóth Erika.
Karácsonyi vásártúra a XVIII. kerületieknek is
Karácsonyi vásártúrát szerveztek a XVIII. kerületi Lámpás Klubban is. Ők azonban nem az ajándékok vásárlására, hanem azokra az élményekre koncentráltak, melyek csak az évnek ebben az időszakában szerezhetők meg és csak a vásárokban. Miért is ne részesüljenek ebből is a látássérültek?
A Láthatár bolt ajánlatai
Kedves Vásárlóink! Láthatár segédeszköz boltunk az év utolsó hetében is nyitva tart! December 27-30. 10 órától 16 óráig várunk mindenkit, ha esetleg eltört, nem tetszik, lemaradt, vagy éppen javítani kell!
Bemutatkozott Újbudán a VGYKE
"Mit adhat nekem a VGYKE?" - erre a kérdésre kereste a választ az újbudai Lámpás Klub a decemberi klubnapján. A beszámolóból megismerhetjük, hogy milyen választ találtak.
Téli szünet a Lámpás Klubokban
A Lámpás Klubok vezetői megkezdték ez évi téli szünetüket. Ezúton is szeretnének kellemes ünnepi készülődést és kellemes ünnepeket kívánni mindenkinek.
„Nem lehetsz ilyen mázlista, hogy saját downos gyereked van”
Milyen kérdések és kételyek kerítik hatalmukba az embert, ha megtudja, hogy a babája Down-szindrómás? Létezik egy szolgálat, ahol azoknak a szülőknek segítenek, akik Down-szindrómás babát várnak, vagy fogadnak örökbe. A praktikus segítségen túl lelki támogatást is adnak. Idén már négy gyerek került nevelőszülőkhöz.
Mikulás napi klubnap
Karácsonyi vers, agyagozás és ajándékozás. Ezek szerepeltek a 2016-os évben az utolsó rákosmenti klub "étlapján".
Itt a készülék, ami elé letehetünk bármit, azonnal megmondja, mit is lát
A rendkívüli pontossággal dolgozó RadarCat minden tárgyat felismer, még azt is megmondja, hogy egy telefonnak melyik oldalát látja. A technológia a gyengénlátók számára (is) óriási segítséget jelenthet.
Esélyek utcája Újbudán
Az Esélyek utcája egy újbudai kezdeményezés, amihez ez év nyarán az Egyesületünk is csatlakozott. A kezdeményezésben Újbuda Önkormányzata, a kerületben tevékenykedő civilek és a kerületben működő cégek vesznek részt.
Hangoskönyvet kapnak a vak és gyengénlátó gyerekek
Minden látássérült gyermeknek térítésmentesen juttatja el a Kuku és barátai - Ismerjük meg közösen a segítőkutyák világát! című hangoskönyvet a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület.
Karácsonyi vásár
Szeretettel meghívjuk a 2016. december 16-án, 9 órától 16 óráig megrendezésre kerülő Lámpás Klubok karácsonyi vásárára.
A Láthatár bolt ajánlatai
Kedves Vásárlóink! December 27-30-a között a Láthatár bolt 10:00-16:00 óráig tart nyitva. Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánnak a Láthatár bolt dolgozói!
Verses délután Újbudán
Az újbudai Lámpás Klub nagyon sokat tesz azért, hogy jó kapcsolatot alakítson ki más, helyi klubokkal. Ezért nagy örömmel tettek eleget egy verses délutánra való meghívásnak, ahol teljesen más környezetbe helyezték a versmondást, mint az megszokott.
Futár távirányító igényelhető!
Ismét van lehetőség Futár-távirányítókat igényelni, amíg a készlet tart.
Zugló is mögöttünk áll
Szabó Rebeka, zuglói alpolgármester asszony is tiszteletét tette a „Tenni tudunk” projekt záró konferenciáján, ahol sikerült egy rövid interjú erejéig beszélgetnünk vele. Mesélt arról, hogy mennyire szívén viseli a fogyatékkal élők helyzetét, kiemelte a korai fejlesztés fontosságát, s azt is, hogy rendkívül hasznosnak ítéli meg az ilyen és ehhez hasonló szakmai találkozókat. Egy VGYKE logó babával is megajándékoztuk, amit nagy örömmel vett át.
Adventi vásártúra
Vannak olyan látássérültek, akiknek nehézséget okoz a karácsonyi ajándékok önálló beszerzése. Ehhez nyújtott segítséget a kispesti Lámpás Klub adventi vásártúrája, ahol a klubvezetők kíséretével mód nyílt a klubtagoknak a rokonoknak, családtagoknak történő ajándékvásárlásra.
Domoszlai János fellépése
Ezen a héten egy saját esten lép fel Domoszlai János, akit jól ismerhetünk a Lámpás Klubokról. Mindenkit sok szeretettel bátorítunk, hogy nézze meg őt és támogassuk a jelenlétünkkel!
Erzsébet-program fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családok számára
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) az Erzsébet-program keretében, az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családok számára szociális üdülési pályázatot hirdet.
Advent a Fő téren
A Rákosmentén működő Lámpás Klub nagyon sok energiát fordít arra, hogy ahol csak lehet, kötetlenül is időt tölthessenek látó emberekkel, könnyed, szórakoztató formában beszélgetve velük, így hozva közelebb a látókat és a látássérülteket. Ez történt december elején a Fő téren is.
Karácsonyi készülődés a K11-ben
Az erzsébetvárosi Lámpás Klub kézműves napot tart, melynek keretében lehetőség nyílik saját kézzel elkészíteni, a karácsonyi ajándékokat. Sok szeretettel várnak mindenkit erre az egyedülálló lehetőségre!
Érzékszervi fogyatékosok gálaműsora Újbudán
Látássérült, hallássérült és siketvak előadóművészek gyűltek össze Újbudán, hogy a kerület napja alkalmából megmutathassák azt, hogy ők a társadalom olyan tagjai, akik képesek valami nagyon jót és élvezhetőt adni az ép emberek számára is.
A Láthatár bolt ajánlatai
Kedves Vásárlóink! A VGYKE elnöksége úgy határozott, hogy a VGYKE tagok részére a Láthatárboltban folyamatosan 10% vásárlási kedvezményt biztosít a nagyítók és a beszélő eszközök körére.
Családi nap a Nagycirkuszban
Projektünk utolsó eseményeként családi napot szerveztünk a Fővárosi Nagycirkuszban december 7-én a látássérült gyermekek és családjaik számára. Audionarrált előadással, finom csemegével és karácsonyi hangulattal vártuk az érdeklődőket. A cirkusz egy rendkívül szórakoztató műsorral készült: a Dima Karácsonyát tekinthettük meg, melynek köszönhetően egy nagyszerű délutánnal gazdagodtunk.
Karácsonyi klub Békásmegyeren
Az év utolsó és egyben karácsonyi klubnapját tartja a jövő héten a harmadik kerületi Lámpás Klub. Mindenkit szeretettel és egy meglepetéssel vár a szervező kollégánk!
Az Ügyfélszolgálat ünnepi nyitva tartása
Tisztelt Olvasóink! A budapesti központi Ügyfélszolgálat nyitva tartása az ünnepek között módosul.
Sokszínű programok a sokszínű őszben
Úgy tűnik, hogy az egész ősz nagyon aktívra sikeredett a XVII. kerületben. A mozgalmas októbert egy nagyon színes november követte, melyben egy nagyon különleges zenei program is helyet kapott.
Segítsen, hogy segíthessünk!
Tisztelt Egyesületi tagunk, kedves Hírlevél olvasónk! Ezúton szeretnénk megköszönni mindazoknak a felajánlását, aki az SZJA 1%-át Egyesületünk munkájának segítése céljából, a látássérült emberek érdekében folytatott tevékenységünk segítésére, megvalósítására ajánlották fel.
Születésnap a XV. kerületben
Mindig öröm egy-egy kerületi klub születésnapja. Ez ebben a hónapban sem maradhat el. Ezúttal a tavalyi év utolsó hónapján megalakult XV. kerületi klub ünnepli az első születésnapját, melyre mindenkit nagy szeretettel várnak a szervezők.
A korai fejlesztésről Rákosmentén
Ez év őszén nagy érdeklődés mellett tartott az Egyesületünk a korai fejlesztésről szakmai fórumokat és szülőknek szóló klubokat. Az alábbi bejegyzésben a Rákosmente TV tudósításait nézhetik meg a honlap olvasói, mely a XVII. kerületi rendezvényekről adtak hírt.
Lampionos felvonulás Kispesten
Idén hetedik alkalommal rendezték meg a lampionos felvonulást Kispesten, melyen mi is részt vettünk. A lampionos felvonulás a Templom tér díszkivilágításának ünnepélyes felkapcsolásával kezdődött 17 órakor.
A VGYKE összes szolgáltatása bemutatkozik!
Az Újbudán működő Lámpás Klub decemberi klubnapján, az Ügyfélszolgálat kitelepülése mellett a VGYKE összes szolgáltatása is be fog mutatkozni és egy bemutatót is fog tartani.
Szemléletformálás Rákosmentén
Az Egyesületünk számára kiemelt fontossággal bír azoknak az embereknek a támogatása, akik a munkájuk végzése közben találkoznak látássérültekkel. Több rendezvényen kifejezetten azért veszünk részt, hogy szabadon lehessen kérdéseket feltenni és eloszlassuk a segítségnyújtással kapcsolatos kétségeket.
Időutazás a Múzeumsarokban
A XVIII. kerületi Lámpás Klub tagjai megkapták azt a lehetőséget, hogy egy kifejezetten nekik előkészített tárlatvezetésen vehessenek részt a kerület helytörténeti gyűjteményében. Erről az eseményről érkezett egy érdekes beszámoló.