A fogyatékkal élők helyzetével foglalkozó önálló főigazgatóság létrehozását javasolja az Európai Bizottság keretein belül 11 európai parlamenti (EP) képviselő, köztük Kósa Ádám és Göncz Kinga.
Hírek
A bionika adhat reményt a látássérült embereknek
Számos helyen kutatják világszerte, hogy miként állíthatnák vissza a látássérült páciensek látását a lehető legteljesebben, illetve hogyan javíthatják az érintettek életminőségét: Roska Tamás akadémikus a Magyar Bionikus Látásközpontban zajló, Németh János szemészprofesszorral közösen felügyelt, reményt keltő bionikai kutatásokról beszélt. Az alábbiakat annak kapcsán tartotta fontosnak elmondani, hogy a The Daily Telegraph brit napilap arról számolt be: egy amerikai kutatócsoport által fejlesztett bionikus szem csaknem normális látást biztosíthat a vakok számára.
Zenész leszek, vagy újságíró – interjú Juhász Tamással
„Szegény anyám, ha látnám” címmel, Sándor Erzsi, a közismert rádiós riporter vak fiával való kapcsolatáról írt könyvet. Az egyetemi diplomamunkáját készítő fiú - Juhász Tamás -, a könyvben kommentálja az édesanyja által leírtakat. Vele beszélgettünk eddigi életéről, a könyvről, az édesanyjával való közös munkáról, terveiről és a mindennapokról.
Nagytarcsán főzött a GÖTLE
Idén - 2013-ban - második alkalommal került megrendezésre a Nagytarcsai Füzesliget Fesztivál, falunap és főzőverseny. A főzőversenyen huszonhét csapat indult, az ország különböző városaiból. A csapatok között a Gödöllő és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete (GÖTLE) is képviseltette magát, dr. Kiss János elnök úr vezetésével.
Fogyatékos emberek foglalkoztatását segítő hálózat alakul
Fogyatékos emberek foglalkoztatását segítő hálózat alakul az Új Széchenyi Terv keretében. A csaknem ötmilliárd forintos program célja, hogy a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedését képzésekkel vagy konkrét állásajánlatokkal segítsék - mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrás Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára egy szakmai konferencián.
Republic 67 koncert Budaörsön
Jótékonysági koncertet szerveznek a Fehér Bot Világnapja alkalmából a budaörsi látássérültek. A Republic 67 mellett fellép Agárdi Szilvia is. Az est fővédnöke Wittinghoff Tamás, Budaörs város polgármestere. Aki jegyet vált, a várhatóan kellemes estén felül kap egy 30 perces bónusz-masszázst a BULAKE masszőreitől.
“Fontos, hogy a kismamák felnőjenek a feladathoz”
Novák Jula dúlaként, kommunikációs -és fókusztrénerként, valamint mentálhigiénés szakemberként tevékenykedik. Legfőbb küldetése, hogy a kismamákat érzelmileg és fizikailag is felkészítse a szülői szerepre.
A látássérült gyermekek megkapták a tankönyveket
Augusztusban már szóltunk a látássérült gyermekek tankönyvellátásáról. Most a korábbi beszámolóhoz érkezett hozzászólásokból idézünk, valamint hírt adunk arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénzt kért egyesületünktől négy adatért.
Süss fel nap! – a TV2 pályázata
Lezárult a TV2 „Süss fel nap!” programjának pályázata – adta hírül a csatorna. Ez valójában mégsem lezárását jelenti a nagyszerű kezdeményezésnek, inkább azt, hogy finisébe érkezett. A leginkább támogatandónak tartott civil önkéntesekre - többek között a Braille mesekönyv kiadását tervező Tóth Emesére -, a közönség is szavazhat a Facebookon.
Programsorozat a Fehér Bot Hetén, Cegléden
Október hónap mozgalmasnak bizonyult a Cegléd és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete életében. A Fehér Bot hete alkalmából gazdag programmal készültek. Az eseménysorozatot a helyi média is figyelemmel kísérte. Nagy Emese elnök beszámolója.
Családi belviszály miatt műsorváltozás az Újszínházban
Csurka István örökösei között dúló jogvita miatt az Újszínház programjának megváltoztatására kényszerült. Levették a műsorról a drámaíró két futó sikerdarabját, a Döglött aknákat és a Deficitet is. A tervezett Házmestersirató és a Nagytakarítás színrevitelének előkészületeit is leállították. Dörner György igazgató közleményben tájékoztatta a színházszerető közönséget a kialakult helyzetről.
Fogyatékosügyi konferencia
Meglepő előjátékkal kezdődött az a konferencia, amely Kósa Ádám európai parlamenti képviselő kezdeményezésére "Mitől lett fontos Európának a fogyatékossággal élők ügye?" címmel került megrendezésre Budapesten, a Képviselői Irodaházban. Az előadók között volt Németh Orsolya, egyesületünk alelnöke.
MikuLÁSS futás a Margitszigeten
A Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete (LÁSS) jótékonysági futóversenyt szervez december nyolcadikára, vasárnapra, délelőtt 11 órára. Helyszín: Budapest, Margitszigeti Atlétikai Centrum, hozzájárulási díj: előre utalással 2000 Ft, helyszínen 2500 Ft.
Gyurkovics Tibor, a szenvedélyes alkotó
Az Újszínházban már hagyomány, hogy színielőadásaik kapcsán beszélgetéseket szerveznek, ahol a nézők a szerzőről, a mű keletkezésének hátteréről tudhatnak meg érdekes részleteket, kulisszatitkokat. Legközelebb, december 10-én a teátrum legutóbbi bemutatója, Gyurkovics Tibor: Kreutzer szonátája szolgáltatja az apropót. A VGYKE tagjai kedvezménnyel válthatnak jegyet a maguk és egy kísérőjük számára.
Látássérültek eszközeinek tárháza – nem csak vakoknak
Egy éve nyitotta meg elsősorban látássérültek számára a Láthatár segédeszközboltját a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete Budapesten, a XIV. kerületben, a Hermina út 57-ben. Azóta az üzlet nem csak a vakok és gyengénlátók körében, hanem a látó vevők között is nagy népszerűséget vívott ki.
Utak, pályák, hivatások – zenés délután Vácott
Rendhagyó programot szerveztek a váci DULATE vezetői az érdeklődő tagság számára. Olyan előadókat hívtak meg a Madách Imre Művelődési Központba, akik látássérültként bizonyították, hogy így is lehet sikeres szakmai utat bejárni. Volt közöttük szociálpszichológiai hallgató, informatikus, hangmérnök. Az alábbi, szubjektív beszámolót Soltész Miklós írta, aki az angol nyelvhez fűződő kapcsolatáról beszélt a hallgatóságnak.
Divatbemutató az integráció jegyében
A Mozdulj! Közhasznú Egyesület és segítőik szervezésében, november 16-án, a Duna Palota báltermében került megrendezésre az a jótékonysági gálaest, amelynek üzenetével számos közszereplő is azonosult és az ügy mellé állt. Az integrált divatbemutatón különböző fogyatékossággal élő modellek, amatőr modellek, profi modellek és hírességek vettek részt, így képviselve az összefogás és az elfogadás fontosságát.
Háromszáz millió forint megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására
Több, mint 870 megváltozott munkaképességű munkavállaló és fogyatékossággal élő foglalkoztatását segíti a kormány azzal a 325 millió forinttal, amelyet pályázat útján nyújt negyvennégy vállalkozásnak - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális ügyekért felelős államtitkársága az MTI-t.
A vörös bestia – bemutatóra készül az Újszínház
“Nyár, Velence, napsütés, tenger, a Lidó finom homokja… és egy fiatal magyar bankár, aki itt akarja eljegyezni menyasszonyát annak családja jelenlétében. Ám az idilli állapot nem tart sokáig, váratlanul beüt…
Egyesületünk oldalának látogatottsága a Facebookon
Kicsiny kommunikációs „csapatunk” három hónapja csatlakozott az egyesülethez, azóta próbáljuk eljuttatni minél több csatornán a VGYKE-ben folyó munka eredményeit, javítani a hírek áramlását, ismertetni a tagságnak nyújtott lehetőségeket. A Facebookot két hónapja vettük „kezelésbe”, így talán érdemes megnézni, hogy ennyi idő alatt hová jutottunk.
Az Újszínház novemberi programja
Amint arról korábban már hírt adtunk, október 14-én az Újszínház és a VGYKE együttműködési megállapodást kötött. Ennek keretében egyesületünk tagjai 50 százalékos kedvezménnyel látogathatják a teátrum előadásait. (Egy tagsági könyvvel két kedvezményes jegy vásárolható.)
Adj egy kávényi figyelmet az idődből!
A gödöllői Szent István Egyetem főépületének szemináriumi aulájában tartotta a GÖTLE a „Közösség Lámpásai” Európai Uniós projekt keretében második érzékenyítő programmal egybekötött segédeszköz-bemutatóját, október 29-én. A program helyszínét az egyetem biztosította, megvalósításában, lebonyolításában a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületének érzékenyítő csoportja segített.
Az összefogás délutánja Gödöllőn
Oldott hangulatú teadélutánon találkozhattak a gödöllői látássérültek Tóth Tiborral, a város alpolgármesterével, aki a sérült és az ép emberek összefogásának fontosságát hangsúlyozta, valamint Németh Orsolyával, a VGYKE alelnökével, aki az Európai Uniós projekt vezetőjeként a „Közösség Lámpásai” látássérült mentorainak képzéséről adott tájékoztatást.
Zeneakadémia új köntösben
Liszt Ferenc születésnapján, október 22-én került sor a felújított Zeneakadémia ünnepélyes megnyitójára. A Zenepalotaként is emlegetett hangversenyközpont talán a legszebb Európában, emellett pedig köztudottan a világ egyik legelismertebb zenei felsőoktatási intézménye, amely 13,8 milliárd forintból született újjá.
Gödöllői Lámpások a városi könyvtárban
A Gödöllő Városi Könyvtár és Információs Központban megtartott, segédeszköz bemutatóval egybekötött érzékenyítő programra 2013. október 9-én, 10 órától került sor az Országos Könyvtári Napok rendezvény sorozat keretében. A rendezvényen a GÖTLE tagjaival együtt több kistérségi könyvtári vezető is részt vett.
Pályázat látássérült diákok részére
A Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványa, együttműködve a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületével (VGYKE), pályázatot hirdet általános, közép, vagy felsőfokú tanulmányaikat folytató látássérült diákok részére, tanulmányaik végzésével összefüggő eszközök/ segédeszközök beszerzésének, egyéb az iskolai tanulmányokhoz kapcsolódó kiadások támogatása céljából.
Miképp akadály-mentesíthetők a műemlékek?
Fontos kérdésekre várt választ meghívott előadóitól az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága, amikor a közelmúltban konferenciát szervezett ”Védett épületek a fogyatékossággal élők szolgálatában” címmel. Ráadásul egy olyan, gyönyörűen felújított épületet - a fehérvárcsurgói Károlyi kastélyt - választotta a rendezvény helyszínéül, ahol a résztvevők a gyakorlatban tapasztalhatták meg, miként lehet úgy eredeti pompájába visszaállítani egy sok vihart látott műemlék-épületet, hogy azt a sérült emberek is használhassák.
Hol tart az ATM-ek akadálymentesítése?
Interjú Nyusti Szilviával Nyolc évig tartott Nyusti Szilvia és Takács Péter jogi küzdelme, míg ez év tavaszán az ENSZ fogyatékosügyi bizottsága állást foglalt a magyarországi bank automaták akadálymentesítése ügyében. A…
Tapintható tárlat – színe és visszája
Vegyes fogadtatása volt a 90 Decibel Project és a Szépművészeti Múzeum szervezésében október 10-én megnyitott, legújabb tapintható tárlatának, amelyet a világhírű katalán művész, Joan Miró képeiből állítottak össze. Az egyik gond abból származott, hogy mindössze hat napig volt nyitva a kiállítás, így sokan emiatt nem tudtak elmenni. Más látogató többek között a korábbi hasonló kiállításokon már sikerrel alkalmazott, úgynevezett „audio guide-t” hiányolta. A GÖTLE tagjaiból álló népes csoport viszont elégedetten távozott.
Kedvezmény az informatika Fehér botjára
Október 15-ödike a Fehér bot Nemzetközi Világnapja. Az informatikában "fehér botként" használható NVDA ingyenes képernyőolvasó szoftver mellé forgalmazott Vocalizer Expressive programcsomagját néhány napig kedvezményesen adja a felhasználók számára.
Isten éltesse a száz esztendős Etédi Miklóst!
Születésnapi köszöntővel egybekötött klubnapot tartott 2013. szeptember ötödikén a Cegléd és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete. Az eseményről a helyi televízió is beszámolt. Az ünnepségen a 100. születésnapját ünneplő Etédi Miklóst köszöntötték, nem csak az egyesület tagjai de Cegléd alpolgármestere, Hegedűs Ágota is.
Civil-, kormányzati- és üzleti együttműködés eredménye az ETIKK
Új létesítménnyel gyarapodott október elsején a fogyatékkal élők közössége, a Lurdy Házban, Budapesten. Soltész Miklós, szociális és családügyi államtitkár felavatta a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének (MBE) Egyetemes Tervezés Információs és Kutató Központját (ETIKK), amely a maga nemében rendkívül különleges civil-, piaci- és kormányzati együttműködés eredménye.
Kispesti kiskertészek – Bálint gazdára figyelnek
Kispesten is megalakult egy úgynevezett közösségi kert. Ezek a civil kezdeményezések egyre népszerűbbek főváros-szerte. A kispesti csoportnak van egy látássérült tagja is, aki Lámpásaink segítségével vette fel a kapcsolatot a kertészekkel. Legutóbb az ország Bálint Gazdája látta el hasznos tanácsokkal a veteményesek gondozóit.
Kezdődik a színházi évad
Szeptember a színházi évad kezdete, ezért egy, az egyesületünk tagjai számára ismerős és egy talán kevésbé ismerős társulat közeljövőben műsorra kerülő előadásait ismertetjük. A Vakrepülés Színjátszó Egyesületet bizonyára sok olvasónk ismeri, az Újszínházzal pedig - ha eddig nem ismerték -, egy okkal több, hogy megismerkedjenek. A kizárólag magyar szerzők darabjait játszó teátrum a VGYKE tagjainak kedvezményes jegyeket biztosít.
A MÜPA-ban ad jótékonysági koncertet Érdi Tamás
„Érdi Tamás és barátai” címmel ad jótékonysági koncertet a KézenFogva Alapítvány húszéves születésnapja alkalmából az ismert zongoraművész szeptember 19-én, 19.30-tól a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. A program: Brahms: Variációk…
Beszélő automaták – látássérülteknek
Magyarországon a bank automaták mindössze tíz százaléka képes kiszolgálni a látássérült ügyfeleket. Az ENSZ fogyatékosügyi bizottsága 2013. novemberéig adott haladékot a hiányosság pótlására.
A látássérült gyermekek megkapták a tankönyveket
Augusztusban már szóltunk a látássérült gyermekek tankönyvellátásáról. Most a korábbi beszámolóhoz érkezett hozzászólásokból idézünk, valamint hírt adunk arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénzt kért egyesületünktől négy adatért.
Lesz tankönyv szeptemberben – ígérik az illetékesek
A hazai tankönyv-ellátást három jogszabály szabályozza. A harmadik, a legfrissebb az idén februárban született tankönyvrendelet ezekben a hetekben vizsgázik először. A nyár folyamán a sajtó számos anomáliára mutatott rá. Probléma volt többek között az iskolakezdési utalványok felhasználásával. Az illetékesek azt ígérik, lesz tankönyv szeptemberben.
Akadálymentesített uszodát épített Újpest
Új, akadálymentesített uszodát épített Káposztásmegyeren Újpest Önkormányzata. A mozgásukban korlátozottak a földszinten öltözhetnek, a vakok és gyengénlátók számára pedig Braille-írással is kiegészített táblák segítenek az eligazodásban. Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere…
Pályázat fogyatékossággal élők számára
Az Erzsébet-program keretében – az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében – fogyatékossággal élők pályázhatnak. A pályázattal elnyerhető támogatást üdülési szolgáltatás formájában lehet igénybe venni.
Igényeljük vissza az szja-t!
Hogyan spórolhatunk gyógyszerekre, gyógyászati segédeszközökre és egészségmegőrzésre fordítandó kiadásainkon? Adóvisszaigényléssel.
A Láthatár bolt kínálatai
Kedves Vásárlóink! Tájékoztatásul közöljük, hogy a magyarul beszélő, üveglapos konyhamérleg átmenetileg nem kapható. Előre láthatólag 2015. november végén lesz újra megvásárolható.