Hírek

A képen az látható, ahogy a sátorunknál mi is és a vendégek is, együtt esszük a gulyásunkat

Főzőversenyt nyertünk!

A VGYKE csapata is kint volt a III. Zuglói Jótékonysági Gasztrofesztiválon, ahol a Bethesda Alapítványnak segítettünk adományokat gyűjteni. Tavaly a harmadik helyezést értük el, ebben az évben viszont első helyezettek lettünk!

A képen szines cukorkák vannak

Édességre fel!

Egy olyan hétvégi programot ajánlunk, ahol az ízek és illatok kánaánja vár bennünket!

a képen a csoport látható

Élménybeszámoló egy szép váci napról

Barangolás Vácott, egy gyönyörű szép szeptemberi napon a borok és a hajózás története közepette.

Bennfentes kulisszák – Holdvilág módra

Két nap múlva, azaz 2017. szeptember 16-án, újra barangolhatunk a Színházak Éjszakájának sűrűjében. Ahogy az audionarrációval kapcsolatos programokat nézegettem a palettán, a Pesti Magyar Színház különleges kulisszabejárásán akadt meg a szemem. Erről egy régi dupla-klubprogram jutott eszembe, amit még közösségi mentorként, Lámpásként szerveztem a tagjaimnak. 2016 június-júliusában a havi klubtalálkozó keretében látogatást tettünk ugyanis a Holdvilág Kamaraszínház legtitkosabb kulisszái mögé.

A 100 éves ember című film plakátja látható a képen

Egyenlő eséllyel a filmek világában is

A miskolci székhelyű Látás-Mód Alapítvány elkötelezett az egyenlő esélyű hozzáférés elve mellett. Hirdetjük és támogatjuk ennek minél több területen történő megvalósítását, legyen szó az oktatásról, a kultúráról, vagy az önálló ismeretszerzésről.

A képen egy tál finom bolognai spagetti látható

Főzőcske

Szeretnél finomat enni? Ha igen, akkor tarts velünk és főzzünk közösen!

A képen az előadó, Dékány Donát látható, az ETIKK vezetőjével az előadóteremben

Munkaülés az önvezető járművekről

Az ETIKK egy munkaülést szervezett az önvezető autókról azzal a szándékkal, hogy a fogyatékos emberek igényei még a tervezés legkorábbi szakaszában megjelenhessenek.

A képen egy kisgyermek keze látható, aki braille-írást olvas a kezecskéjével

Tartsd csukva a szemed, meglátod, semmit sem tudsz csinálni

„Csak tíz percre tartsd csukva a szemed, s rájössz, hogy semmit sem tudsz csinálni” – mondja Tedzs Koli indiai üzletember. A hatmilliárd dolláros vagyont felhalmozott, 57 éves befektető az utóbbi években annak szenteli a legtöbb időt, hogy tegyen az egyre több embert érintő vakság ellen.

A képen a bolt emblémája látható

Friss híreink Láthatár Boltunk polcairól

Mivel itt az ősz kincsének, az almának az időszaka és egészségünk megőrzésének, immunrendszerünk erősítésének kiemelten fontos szerepet kell szentelnünk, ezért szeretnénk most ehhez segítséget nyújtani!

A képen a klubhelység látható egy hosszú asztallal, körülötte a tagok és a vendégünk

Rákosmentén mutatkozott be a Támogató Szolgálat

A rákosmenti klubdélutánon járt a Támogató Szolgálat.

A képen a Jászai Mari tér megálló látható

Futárfelmérés III.

A mai részben a nagykörúti villamos (4-6-os villamos) kerül bemutatásra.

A képen egy toll látható, amint aláír vele valaki

Aláírás-oktatásra lehet jelentkezni

Az MVGYOSZ és a Fény Alapítvány ismét ingyenes aláírás-tanfolyamot szervez látássérülteknek.

A képen Habsburg József nádor látható, a Vakok Iskolájának üvegablakán

A Vakok Iskolájának mennyei dísze (2.​​ rész)​

Ezt a "narráció-challenge"-et, kihívást egy kolléganőm ötlete alapján kezdtem, aztán sorozattá nőtte ki magát. Elsődleges célom az volt, hogy valamennyire visszaadjam a csodálatos élményt, amit a Nádor Terem díszének, Magyarország legmonumentálisabb ólomüveg ablakának látványa jelent. Nem volt könnyű feladat, de nagyon élveztem! Ezek a képleírások egyesületünk hírlevelében is megjelentek. A cikksorozat első részében a főablak teljes koncepciójával, illetve a különálló körablakokkal ismerkedhettek meg a kedves Olvasók, most jöjjenek ennek a monumentális főablaknak az első részletei.

A képen egy kérdőív látható, ceruzával

Igényfelmérés integrált játszótérről

Az ETIKK egy integrált, vagyis mindenki számára nyitott játszótérről végez igényfelmérést. Ebben való közreműködésre nyílik most lehetőség!

A képen a Titanic gőzhajó látható

A Titanic nyomában

Egy érdekes és egyben megrázó utazásra invitálunk minden kedves érdeklődőt, akit magával ragad a Titanic története. Több, mint egy évszázada süllyedt el, de a mai napig tartogat meglepetéseket.

a képen noémi látható maszirozás közben

Augusztusi klubnap a nyár jegyében, masszázzsal

A nyár utolsó kispesti klubnapon a masszázs kapta a főszerepet.

A képen egy nagyító látható, amivel egy ember keres valamit és egy munkák feliratot talál

Munkaügyi adminisztrátort keresünk

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) októberi kezdéssel munkatársat keres munkaügyi adminisztrátor pozícióba.

A képen az egyes villamos egyik megállója látható

FUTÁR-felmérés II.

Folytatódik a FUTÁR-felmérés. Ezúttal az egyes villamos vonala került bejárásra.

Interaktív klubnap a K11-ben

IIngyenes hallásvizsgálattal és segédeszközök interaktív bemutatójával várja az erzsébetvárosi és az angyalföldi Lámpás Klub a tagjait.

A fotón az újság egyik oldala látható egy újságcikkel, mely az itt leírtakat tartalmazza

AJAMK: Előadások látássérülteknek – KÉPTOLMÁCSOLÁS

2016-ban, amikor kolléganőnk, S. Tóth Erika közreműködésével elindult a Holdvilág Kamaraszínház és egyesületünk kulturális akadálymentesítést célzó közös projektje, a XIII. kerületi helyi orgánum, a Hírnök is írt az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban az SKult13 Divízió támogatásával megvalósuló egyik narrált előadásról, a Hamupipőkéről.

Gépjármű szerzési és átalakítási támogatás

Az ez évi állami támogatást még igénybe lehet venni, melyet a lakóhely szerint illetékes Szociális és Gyámhivatalhoz lehet benyújtani szeptember 30-áig; a kérelmeket december 15-ig bírálják el.

Ha itt a hónap utolsó szerdája, akkor ez a 18. kerület találkája!

Előadás és személyes konzultáció a táplálkozásról és az egészségről.

A képen a bolt emblémája látható

Friss híreink Láthatár Boltunk polcairól

Iskolakezdésre fel! Gyerekek, Szülők és Pedagógusok figyelmébe is ajánljuk üzletünk újdonságait:

A VGYKE Elemér nevű babája, a logó megtestesülése

Elemér

Egyesületünk még 2016-ban pályázatot írt ki, melynek célja az volt, hogy logónkat, a fehér botos kis figurát alapul véve a pályázók alkossanak egy babát, ami aztán az VGYKE kabalájaként képviselheti mindazt, amiért dolgozunk. A pályaművek el is készültek és kedves tagjaink szavazhattak, hogy szerintük melyik a legjobb. A nyertesről, Elemérről szeretnék most mesélni Önnek!

A képen egy nagyító látható, amivel egy ember keres valamit és egy munkák feliratot talál

Legyen a munkatársunk!

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) azonnali kezdéssel 3 fő munkatársat keres Budapest VI., IX. és XVI. kerületében.

Érintsd meg a belváros múltját!

Az Imagine Budapest, amely már nem először szervez látássérültek számára akadálymentes városi sétákat, ismét egy különleges történelmi, irodalmi kalandozásra invitálja a kedves érdeklődőket. Ezen a körsétán már több lámpásklub tagjai is részt vettek, úgyhogy mindenkinek jó szívvel ajánljuk!

mosolygós vércsepp

Véradás a Magyar Vöröskereszt szervezésében

Segítsünk, hogy segíthessenek! Összegyűjtöttük, hogy a Magyar Vöröskereszt hol szervez véradást szeptember első felében, melyre minden véradásra alkalmas embert szeretettel várnak.

Tagok ülnek a gusztusos asztalnál

Párakertben hűsöltünk

A kánikulában talán kevés jobb helyszín vagy egy klubnapnak, mint egy párakert. Legalábbis ez derült ki a szentendrei Lámpás Klub augusztusi klubnapján.

soltvadkerti szállás

Négy nap Soltvadkerten a VGYKE jóvoltából

Négy napos nyári tábort szervezett a VGYKE Soltvadkerten.

színátmenete falevelek (zöldből-pirosba)

Ha jó Neked, akkor Hajómúzeumba megyünk Vácra!

Izgalmas, érdekes és mozgalmas nyárbúcsúztató Duna-parti programra invitál mindenkit a XVIII. kerületi Lámpás Klub.

A képen a múzeum egyik terme látható, a csoport néhány tagjával

Horgonyt fel, irány Zebegény!

A kispesti Klub is ellátogatott Zebegénybe, ahol megismerkedhettek a világon is egyedülállónak számító hajózástörténeti gyűjteménnyel.

A képen egy Braille-lap látható, amint valaki a kezével olvassa

Braille-írás látóknak?

Egy érdekes ötletet vetett fel Paul Hostovsky, napjaink egyik elismert költője, aki egyébként jelnyelvi tolmácsként is dolgozik: a Braille-írás legyen mindenkié! Az alábbiakban az ő szavait olvashatjuk.

piros falevél a földön

Beszélgetés Holdvilágnál

Audionarráció és a Támogató Szolgálat lesz a téma a zuglói klubnapon.

A képen magyar bankjegyek láthatóak

Közigazgatási ösztöndíj

A Miniszterelnökség pályázati felhívást jelentetett meg, a fogyatékos felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjára.

a képen egy kéz látható masszírozás közben

Legfrissebb információk a gyógymasszőr képzésről

Fontos információk a gyógymasszőr képzésről: új dátumok.

Kapcsoltunk, játszottunk

Az angyalföldi Lámpás Klubon egy régi tévés játék, a Kapcsoltam kelt életre, ahol a megjelentek többek között teljesítettek egy teljes feladványsort is, próbára téve a közös tudásukat.

A képen egy vaksakkal játszott mérkőzés után láthatunk két embert

A Sziget után jelentjük, szuper volt!

A Sziget Fesztivál 2017-ben lehetőséget adott az Egyesületünknek a bemutatkozásra. Erről tudhatunk meg ma részleteket.

A képen Rákosmente címere látható

Rákosmenti meghívó

Szeptember első keddjén nagyon mozgalmas klubdélutánnal várja a tagjait a Rákosmentén működő Lámpás Klub.

sárga levelek

Újpesti meghívó

A szeptemberi újpesti Lámpás Klub egy vendéggel és sok-sok vidám nyári élménnyel vár mindenkit az első őszi klubnapjára!

Lovaskocsi lovakkal

Interjú Soltvadkertről

Az egyik klubnapon felmerült az a kérdés, hogy milyen volt a soltvadkerti tábor. Akkor készült egy villáminterjú az egyik résztvevővel, melyet abban a reményben adunk közre, hogy sokaknak segíthet ötletet adni a jövő nyárra.

A képen a bolt emblémája látható

Friss híreink Láthatár Boltunk polcairól

Új karórával, új nagyítóval, új labdával és egy új akcióval várja a Láthatár Bolt augusztus utolsó hetében a vásárlóit.

A képen az új ezerforintos bankjegy látható

Az új ezres és a látássérültek

A napokban jelentette be a Magyar Nemzeti Bank, hogy bankjegycsere programja részeként megújul az 1000 forintos bankjegy is. A Pénzcentrum annak járt utána, hogyan érinti ez a hír azokat, akik egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen látják majd az új bankjegyeket. Meglepő mondatok következnek!

Utcabáloztunk Angyalföldön

Idén is megrendezésre került a XIII. kerületben a Kult13 szervezésében az Angyalfolki Utcabál, melyen az Egyesületünk helyi klubja is megjelent.

A képen egy működő FUTÁR-tábla látható

Meghívás Újbudára

Az újbudai Lámpás Klub szeptemberi klubnapján a közlekedésé lesz a főszerep.

A képen a táncos körvonalait látjuk a lenyugvó nap fényében, ahogy megpördíti a karikát, miközben töröküléses pozíciót felvéve lóg benne, lírai fotó.

Circusman Alexis: A mozgás szabadsága

Különböző videómegosztókon rengeteg motiváló kisfilm, mozgásos koreográfia vagy érdekes reklám fordul elő, ami puszta képiséggel és zenével dolgozik, szöveg nélkül. Ha olyasmire bukkanok, ami nagyon megérint, azt is narrálom. Ilyenkor részben jogi, részben terjedelmi okokból csak írott narrációt mellékelek, tehát nem "szólal meg" a narráció a kép- és hanganyagba rögzítve.

A képen a tévéműsorról kiadott könyv látható

Meghívás Angyalföldre

Augusztus utolsó hétfőjén egy vidám klubnappal várják a vendégeit az angyalföldi Lámpás Klub.

Futár felmérés I.

A VGYKE-n belül újra elkezdődik egy felmérés a FUTÁR-távkapcsolók használhatóságáról.

A hangulatfotó, amit ehhez a néhány sorhoz választottam kifejezetten lírai. Egy tiszta-vizű, csendes tó tükörsima felületét látjuk, amin a jobb és bal oldalt benyúló kis tőzeges sziget kopár, fekete fáinak bozontos ág-boga köszön vissza homályosan. Pirkad, az ég alja a távolban már rózsaszínes árnyalatba fordul, a látóhatáron lágyan megkettőződve a tavon. Az ágak sűrűje kontrasztos karcolatként festi meg a színes hátteret. A horizont vonala fölött és alatt még sötéten kéklik az éjszakai égbolt és jegesen sima víz, amelyen elhagyottan lebeg egy aprócska fadarab.

Radnóti Miklós: Naptár (1. rész)

Rengeteg vers elsődleges célja a nyelv képalkotó kincsestárán keresztül a hangulatábrázolás. Ezek a művek tulajdonképpen önmagukban narrációk. Ennek a nyelvi mágiának volt egészen kiváló mestere Radnóti Miklós, aki személyes kedvencem, ezért tavaly augusztusban elkezdtem egy verses narrációsorozatot, később minden hónapban választottam egy képet a költő, Naptár című versciklusának az adott hónapra írott strófájához.

A képen egy Iphone SE készülék látható

Lezárult az iPhone-pályázat

Megszületett a döntés az iPhone-készülékek adományozással kapcsolatban.

A képen kalapács és mérleg látható, mint ami a bírói igazságszolgáltatás jelképe

Látássérült gyermekek az iskolában

A honlapunkon elérhető jogi kisokos egy új fejezettel bővült, mely a látássérült gyermekek iskoláztatási kérdéseinek egy jelentős részét érthetően összefoglalja.

A képen egy múzeum gyűjteményraktára látható

Múzeumi tárgyakat, emlékeket gyűjtünk

Az MVGYOSZ a hazai látássérültek történetét bemutató múzeum létrehozásához gyűjt információkat és tárgyakat.

A képen az "Interview" felirat látható, minden egyes betűt egy-egy kéz nyújt felfelé, úgy, hogy a betűk egymás mellett legyenek.

Audionarrációs kérdezz-felelek (2. rész)

Két újabb válaszadó a 7 kérdéses kérdőívre, melynek segítségével színházi közönségem látássérült tagjai részletesen beszámolhatnak élményeikről, tapasztalataikról a kulisszabejárás, az előadás és a narráció technikai, szakmai részletei kapcsán.

A képen két molinó látható, melyen Kispest önkormányzata és a kerületi klub adatai olvashatóak

Meghívás Kispestre

A nyár utolsó klubnapja Kispesten lesz, melyen izgalmas, szórakoztató illetve garantáltan felfrissítő program várja a vendégeket.

A képen az látható, amint a kertben sétálva megtapogatjuk a növényeket

Füvészkerti barangolás

A közelmúltban egy csoport felkereste a Füvészkertet. Az akkor szerzett élményeikről olvashatunk.

A képen a tündérhegyi szikla látható

Kirándulás a Tündérhegyen

Az újbudai Lámpás Klub ezúttal egy igazán varázslatos kirándulásra hívja a túrázni szeretőket. A teljes délelőttös program célja ezúttal a kevésbé ismert Tündérhegy.

Nádor Terem nagytotál - 1. kép

A Vakok Iskolájának mennyei dísze (1.​​ rész)​

​Ezt a "narráció-challenge"-et, kihívást egy kolléganőm ötlete alapján kezdtem, aztán sorozattá nőtte ki magát. Célomként tűztem ki, hogy valamennyire visszaadjam a csodálatos élményt, amit a Nádor Terem díszének, Magyarország legmonumentálisabb ólomüveg ablakának látványa jelent. Nem volt könnyű feladat, de nagyon élveztem! Ezek a képleírások egyesületünk hírlevelében is megjelentek.

A képen a Hatóság szimbóluma látható, ami a Hatóság megnevezése és mellette a címer

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság félfogadása

Forduljon augusztusban is az Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélszolgálatához,

A képen egy nyitott ajtó látható, amint a vendégeket várja

Újra nyitva a Láthatár Bolt és az Ügyfélszolgálat!

Az Egyesületünk boltja és az ügyfélszolgálata mától a megszokott módon üzemel, véget ért a nyári szünet.

A képen a látogatásunk első pillanatai láthatóak, a háttérben egy majom preparált testvével, mely majom képes volt fatörzsön evezni és a veszprémi állatkertben élt

Zebegényben jártunk

Zebegényben található Magyarország első magánkézben lévő hajózástörténeti múzeuma. Augusztusban egy újabb csoport jutott el oda, hogy megismerkedjenek ezzel a világszerte páratlannak tekinthető gyűjteménnyel.

A képen az látható, amint acsoportunk árnyékot keresve állva beszélget

Városnéző klubnap

Az újbudai Klub a Gellérthegyre és a Tabánra szervezett egy sétálós klubnapot. Az erről írt beszámolóból többek között kiderül, hogy mennyire fontosak a fák és mi is az Ínség-szikla és mikor lehet megtalálni.